1943 Január

Január első hetében, közvetlenül új év után is egyre másra repültük a bevetéseket. Na persze a muszkák el vannak tolódva vagy két héttel, náluk nincs ünnep. Azon a reggel századunkból 3-an voltunk ülőkészültségben, na meg pár pifke a másik ezredtől aki ott állomásozott azon a lepratanyán. Nem is tudom már hogy is hívták azt a helyet. Yuhknov vagy Jukov? ezek az orosz nevek. Lényeg hogy istentelen hideg volt. A pifkéknek állandóan vacogott a foguk, és nem csak a hideg miatt. Nemigen akartak bevetésre menni. Ritka dolog de megesik az ilyen. Valami szuper erős orosz századokról beszéltek akik a körzetbe települtek és óriási veszteségeket okoztak. Valami FB meg 3GIAP. "Na mondom nekik hiszem ha látom!" Benn vacogtunk a gépekben, hiába meleg a Messzer-ruha.
Kedves Szüleim!

Mint ahogy halhattátok ma reggel elég durván értem földet, de hála égnek semmi bajom. Délután újabb bevetésre jelentkeztem, nem hagyhattam hogy a társaim nélkülem induljanak bevetésre. Sajnos a kedvenc gépem felrobbant, de egyik betegeskedő társam gépével újra a levegőbe emelkedhettem. Szerencsére épségben visszaért Yosser és BlackVoid is, kissé viseletesen de egészben voltak annyira, hogy a frissen átrepült gyári új gépekbe ülhettek. Már épp a gépekbe kötöttük magunkat amikor az eltávról érkezett Menyus valahogy verbuvált magának egy feltöltött gépet, ő is velünk fog repülni.
Hadijelentés, a Kormányzó Úr saját kezébe!

3 stukára kell vigyázni, ráadásul humán pilótákkal. 8db G2-es adja a védőfedezetet, sajnos csak 3 emberi játékossal, a többi processzoragyú. Yosser elstartol a kötelek 2. Ju-87 gépével, mögötte a lóvészülésben BlackVoid. Irány az ellenséges reptér, ezt kaptuk ugyanis célnak. Én ülök a vezér G2-ben, pillanatokon belül legyorsulom őket, megfogadom hogy halálomig védem azt a Stukát. Úgy 3000 méteren a cél fele nekem 3 órára két gyanús gépet látok, amint feléjük fordulok, meglátok még egy gépet, majd egy másikat, Yosserék irányában 5000 méteren. A két gépről kiderül hogy Jakabok, boom and zoom taktikával próbálkozom, de nem tudom elkapni a jó szöget, egy másik rácsapásnál meg túl gyors vagyok. Lövés nem esik. Hullanak az AI-k meg a társak, közben elkapjak a 3. Stukát is. A vezér Stuka úgy tűnik elintézi a célpontot, mert blue won. BlackVoid jelenti, mögöttük egy gép. Azonnal a helyszínre sietek, de nem érek oda időben. Yossernak meg van ideje a rádióba szólni ugrás előtt, a Jak elkapta őket, esélyük sem volt. Bosszúra szomjasan rontok be a légtérbe, meg is látok egy gépet. Abban a hiszemben, hogy ő a társaim támadója, levett gazzal beállok mögé, megnyomom az összes gombot, a gép nyeli majd élesen a hátára fordul, bedugózik. Így lett 3GIAP_Dingor életének vége.
A téli súlyos sérülésem kiheverve,több mint fél éves lábadozás után újra elértem a bevethetőségi szintet... 3-4 gyakorló repülés után kísérő leszek Kurszknál. Feladat: Légi fedezet az új Tigris páncélosoknak. AdiGalland kísérője vagyok, ami kicsit elkeserít. (sokan tudják, hogy miért) A feladat ellenére bombával szállunk fel, irány az ellenséges reptér. Nem tudom mi a parancsnok elképzelése, de nem hagyhatom magára... 3000m magasságban dübörgünk, de körülnézve konstatálom, hogy a többiek nem követnek bennünket. Kezdem magam nagyon kicsinek érezni, érzem, hogy nincs már meg az a rutin ami még télen a 13 légi győzelmemhez segített hozzá.
Kedves menyasszonyom! :)

Sajnos nagyon szorongatnak minket az oroszok Sztálingrádnál, mindössze 2 repterünk maradt és azok is teljesen körülzárva. Szerencsére ellátásban nem szenvedünk hiányt, a Ju-52 szállítógépeink eddig minden alkatrészt, élelmiszert, fegyverzetet áthoztak az ellenséges terület felett. Hogy legyen fogalmad róla, milyen bevetéseket repülünk nap mint nap, leírom a legutóbbit. Szép délutáni napon indultunk bevetésre, egy Sztálingrádon túli város fölött kellett kivívnunk a légifölényt.
IOW hadijelentés:

Feladat, egy ellenséges propaganda adót kell elnémítani, csak ontják a sztálini agitációt. :) Az akcióra 4-4 G2 és F4 gépet vezényeltek ki oltalmazónak a 8 gépes Stuka kötelek melle. Szép napos időben szálltunk fel, bar a szerelőim nem javították meg az oldalkormány rudazatát. Balra lecsúsztam a kifutóról, de a toronyból szóltak hogy nincs előttem semmi . Adjak teljes gazt mert este nélkülem fognak vacsorázni. Felspiráloztam 2000 méterre amíg a kötelék többi gépe is a levegőbe emelkedett. A kijelölt útvonaltól balra húzódtam, ugyanis hírszerzési adatok szerint a szovjet légierő harcedzett pilótái is ismerik az útvonalunkat. 4000 méteren folytatom utamat, a félúton érkezik a Ju-87 pilóták jelentése, megtámadtak őket. Mivel nem latok a légtérben mozgást, folytatom a repülést a cél fele. A kísérő messzerek felveszik a harcérintkezést, néhány vörös csillagos lezuhan, mi is vesztünk két gépet. Megközelítem a célt, egyelőre a magasból szemlélődöm.
Drága Szüleim!

Nem írhatom meg nektek hol vagyok. Csak annyit árulhatok el, hogy valahol mélyen Oroszországban. Nap mint nap szállunk fel bevetésekre az olykor -40 fokos hidegben. A repülők motorjai alig akarnak elindulni. Néha gáz lánggal kell melegíteni a szerelőknek őket. A mostoha körülmények ellenére jól vagyok, sőt a tegnapi bevetés után igen jól érzem magamat. Kötelékünk megsemmisített egy teljes bombázó köteléket, sajnos a vadászelhárítás olyan erős volt, hogy mi is elvesztettük majdnem minden gépünket. Nekem szerencsém volt. De leírom pontosan hogy is történt. :
Most kaptam kézhez a legfrissebb "A Fronton" című katonai lapot, amelyben a magyar 5/1. repülőszázad nagyszerű eredményeiről olvashattam!

Íme a legfrissebb bevetésük, melyről Mahgar szds. ad beszámolót:

"December 4-én -mint a korábbi napokban is- újabb szovjet előrenyomulásról érkeztek hírek. Most már nem csak Sztálingrád nagy részét foglalták el. A déli frontszakasz elérte Dubovlij Ovragot valószínűleg rövidesen el is foglalja azt a térséget, északon pedig Ilovja került vörös kézre. Sajnos Kalach és Oktiabrszkij is nemsokára front városokká válhatnak. Úgy tűnik mégsem érkeznek meg időben a beígért páncélos alakulatok... Mindezek mellett egyre gyakoribbá válnak a Yak-9-esekkel és a P-39 kobrákkal való találkozásaink, és bizony ezeket már korántsem lehet olyan könnyen leírni.
hétfő, 28 január 2013 21:12

Feladat: védelmezni Kalach környékét

Írta:
Tegnap VEF-et mentem Menyussal. Feladat: védelmezni Kalach környékét (páncélosok gyülekeznek). Orosz oldalon IL2-esek és az őket védő Mig3ShVAK-ok várhatók ill. Yak1b-k. Két rajjal szálunk fel Kalach melletti reptérről, egy G-2-es raj meg egy F-4-es raj indul bevetésre.
hétfő, 28 január 2013 21:09

A feladat egy vonat likvidálása volt

Írta:
A legutolsó VEF küldetést mesélném el. A feladat egy vonat likvidálása volt. Német részről G2-esek, oroszról Yak1B-k voltak a masinák. Az orosz oldal igen impozáns volt, felvonult az =FB= és a 7IAP legjava, ViKs és kis barátai. Sajnos egyedül voltam 101-es, így hozzácsapódtam régi barátaimhoz az LLv24-esekhez.