Sajnos nem indult jól a bevetés, mivel csak 6 üzemképes gépünk volt, a többi pilóta hiányában nem repült. Az oroszok sincsenek messze, így kénytelen voltam a reptér felett emelkedni folyamatosan. 4000 méter körül mar jobban éreztem magam, elindultam a bevetési légtérbe. Néhány újonc pilóta már most hibát vetett, egyenesen emelkedve az ellenséges légtér fele vette az irányt. Mire odaértek nem volt sebességük, magasságuk és a motort eléggé túlterhelték addigra. A célkörzetben elég nagy a kavarodás, kiszúrok egy gépet, ráfordulok. Ő sem kezdő, leborít. Nem megyek utána, megtartom a magassági fölényem. Egyikünk sikeresen lelő egy gépet, de már rajta is vannak, égő gépet az utolsó pillanatban tudja csak elhagyni ejtőernyővel. Ismét kinézek egy gépet, kicsit magasabban van, messzernek gondolom. Közelebb érve kiderül, hogy nem az és mar lő is az összes fegyveréből. Kb. 4000 méteren lehetek, meredek zuhanásba viszem a gépet Sztálingrád felett, a jó messzer szinte szétesik a nagy terheléstől, 710km/óra a sebesség. Pengeélen tancolok, ha kicsit gyorsabban megy a gép, szétesik és nekem végem. Ha lelassulok, utolér a ruszki és szintén nem lesz kellemes a dolog.

A repterem irányába tartok 10 méteren, sebességem csökken de üldözőm nem követ. A motor találatot kapott, enyhe füst jön a gépből de egybe problémát nem érzékelek. Áthúzok a reptér felett, a nagy sebesség ellenére is hallom a légiriadót jelző szirénákat. Elkoptatom a sebességet, közben éberen figyelek hatra, hátha mégis előkerül az üldözöm. Tekerem a trimmet, kiengedem a fékszárnyakat és a futóművet. Minden a helyére kattan, vajleszállás. Legurulok a kifutóról, de hiába. A társaimat mind lelőtték. Hogy élnek-e vagy nem, még nem tudjuk. Engem mindenesetre megőrzött a Jóisten számodra, hamarosan újra jelentkezem!

Szerető vőlegényed: Sanyo