"1944 áprilisát írjuk amikor a vörös előrenyomulás megállítása a cél. A Krím-félsziget nyugati részére küldtek. A magyar 5/1. század egyik G-6-osát kell szállítanom az ott állomásozó németeknek. Érkezésemkor sajnálattal konstatálom, hogy én vagyok az egyetlen magyar a bázison. Éppen a papírmunkára kezdtem elvégezni néhány jókora korty vodkával a véremben, amikor legnagyobb meglepetésemre Obrst.Ltnt. von Krebs az eligazító szobába küldött! Öt másik pilótával együtt bámulunk az igen ellenszenves fritzre, aki fröcsögő szájjal magyarázza a bevetés célját... Hiába minden magyarázkodásom, hebegésem. Mire észbe kapok már azon veszem észre magam, hogy mászok fel a messzerre, be a szűk kabinba. A gurulás, felszállás rutinszerű. Miközben emelkedek eszembe jutnak az eligazítás részletei. Egy banda vöröscsillagos vadászt láttak garázdálkodni Szimferopoltól északra. Ezeket kéne nekünk megtalálni és elintézni. A gép bágyadtan gyűjti a magasságot, de én már minden fáradságon túltettem magam és frissen szemlélem a légteret. Laza kötelékben járőrözünk és várjuk a betolakodókat. Erősen ügyelek a glykol-hőmérsékletre, merthogy hajtómű mérsékelt teljesítménynél is túlmelegszik. Így mind sebességben, mind emelkedésben töredékét nyújtja annak, amit a győri G-6-os széria nyújt. Bárcsak kaphatnánk néhányat azokból... Amíg gondolataim ezen jártak, észrevettem alacsonyan egy mozgó pontot. Majd a napfény is megcsillant rajta. Miközben jelentem a többieknek a banditát látom, hogy legalább négyen vannak! A légvédelem is megkezdi a dolgát. Olyan sűrű pamacs-függönyt képez, hogy nem is látok át rajta! Leborítok és jó 3000 méteres magassági fölényemben bízva, bekapcsolom a célzókészüléket, és persze a fegyvereket. Ahogy közelítek az egyikhez, kirajzolódnak a legújabb szovjet csoda, a La-5 körvonalai. A másik három gépet nem látom de nem is érdekel. Az "enyém" szerencsére épp egyenesen repül és billeg jobbra-balra, mintha keresne valamit. Közben rájövök, hogy a sínek mentén haladunk, így valószínűleg az utánpótlás vonatunkat keresi! - Már nem sokáig keresed apuskám!- mormogom magamban, miközben egyre csak közeledek. Pillanatok alatt 50 méteren belül vagyok. Mögötte zúgok nagy sebességgel. Ilyenkor kicsi a célfelület de nem szabad elrontani! Most már kitölti a revikört és olyan közel vagyok, hogy már kezdett dobálni a "légcsavarszele". Ekkor vett észre!! Ő megrántotta a botot, én meg azonnal nyomtam neki az ólmot minden fegyverből! A 3 centisek egymásután csapódtak a szárnyba majd a törzsbe. A gép darabjai nagy sebességgel száguldottak felém, de szerencsére csak a mórszák koppantak a messzeren. - Megvan!!- Akkorát ordítottam a rádióba, hogy én is meglepődtem rajta... Körülöttem sehol senki. Azaz mégis, de mindenki jóval magasabban. Ez így nem lesz jó - mondom magamban. Lassú vagyok 200 méteren és kezd túlmelegedni a motor. Ha észrevesznek végem van. Távolodok a csetepatéból, mikor egy magányos Lavocskin rámcsap. Dobálom a gépet, hogy minél nehezebb legyen célozni rám. Örömmel konstatálom, hogy a célzásban még van mit fejlődniük a ruszki ifjoncoknak, mert ez jócskán mellé ment. Közben észreveszem, hogy a ruszki mögött egy messzer robog, és a légvédelem is lő mindnyájunkra. Abban a pillanatban hatalmas robbanás! Én úgy láttam a messzer lőtte le. Utólag a reptéren megtudtuk, hogy a légvédelmisek azonnal leadták a drótot: a roncs "az övék". No akárhogy is ez már kettő! De már jönnek is a többiek! Két messzert üldöz két La, de szerencsére lassú fordulóharcban vannak, így pillanatok alatt ott termek. Megeresztek egy távoli lövést és lőn el is kapom a szárnyát. A gép repül tovább, de igencsak megsérült! Ki is válik a harcból. Közben a másik vöröscsillagos gépre fordulok, merthogy közelről támadja a messzert. Úgy látom nem Pokrishkin ül a Lavocskinban, mert belassít és húzza fel a messzer után! Gyönyörű látvány, még enyhe oldalazásból a számát, az "1"-est is megvillantja a nap. És akkor minden csőből tűz! A gép azonnal kigyulladt és darabokra szakadt. Ejtőernyőt nem láttam, de nem is lett volna elég magasság az ugráshoz. Ahogy körbenézek csak egy hasraszálló messzert látok. De várjunk egy pillanatot! Valami nem stimmel a motorommal... Hiába tolom a gázt, a gép nem húz! Mire észbe kaptam már hallom is a berágódás nyüszítő hangját. Nincs más hátra mint a kellemetlen hasraszállás. Szerencsére elég sima részre sikerül letennem a vasat, mikor 2 újabb La-5-öt pillantok meg. Ekkor már kiugrottam a gépből és a legközelebbi erdő felé rohantam, ahogy bírtam.
1 óra kellemes séta után már a szálláson voltam, ahol jelentették, hogy az egyik La-5 sérülten hasraszállt majd kigyulladt, a másikról nincs hír... A vonat, amit kerestek ép akkor érkezett be a szimferopoli pályaudvarba. Épp legjobbkor kapjuk ezt az utánpótlást, merthogy a reptéren üres volt már az üzemanyagtartályok nagy része. A szerelők keserű szájízzel vették tudomásul, hogy szeretgetett madaraik valahol a mezőn vannak, de persze a két légigyőzelmem, és a Lavocskinok kudarca kárpótolta őket...

Aznap némi alvás után még egy riadóstartos bevetés indult repterünkből. Persze, hogy nekem is mennem kellett! Elég, ha annyit mondok: 7 Pe-2-est semmisítettünk meg, ebből hármat nekem sikerült puskavégre kapni. Szerencsésnek éreztem magam... Egy nap alatt 5 légigyőzelem. Csak remélni tudom, hogy bajtársaim is mind szerencsések, és jól vannak, valahol a szovjetek egén...

Mahgar szds."

A leírás rádöbbentett arra, hogy én a földi harcokban menyivel szerencsésebb vagyok... Ha a páncélosom meghibásodik egyszerűen kijövök belőle. De miközben ezen merengek a légvédelmi szirénák megszólalnak! Idáig ez nem volt sűrű ám a napokban felröppenő hírek ,úgy látszik igazak. Magyarország rajta van a listán...