A koszt egyre siralmasabb, ámbár mostanában néha hoznak Feodóziából fekete-tengeri halat, amiből Yosser barátunk egész jó halászlét csinált a múltkor. (Azt már el sem tudtuk hinni, hogy Isten tudja honnan, "Szmájl" becenevű pilótánk jó házi szilvapálinkát is osztott mindenkinek egy-egy kupicával!). Szóval azért nem kell félteni bennünket, feltaláljuk magunkat még itt is, messze hazánktól.

A fronton úgy tűnik helytállásunk meghozta az eredményét. Az oroszok támadásai kifulladtak és a félszigeten a front stabilizálódott. Pilótáink közül sokan sebesülten és kimerülten harcolnak, de az elszántság és a túlélési ösztön óriási energiákat szabadít fel. Ezekre szükség is van, mert a szovjet gépek egyre jobbak, és sokszor számbeli fölényben is vannak. A szovjet pilóták sem azok a kezdők, akik eleinte célzsákként repültek. Legutóbb azonban nem orosz, hanem francia pilótákkal, a normandiai nímandokkal csaptunk össze! Ők a legújabb Jak-típussal repülnek és igencsak félnek tőlük a pifkék.

Feladatunk szerint napnyugtakor egy kis falu, Lenino fölött kellett légicsapást mérnünk az ott járőröző vadászokra. Így bombázóink nyugodtan támadhattak az éjszaka beállta előtt. Maga Oblnt. Hans Philipp ("Fipsz", ahogy mi hívjuk) tartotta az eligazítást, és meglepetésemre rám bízta a kötelék vezetését!

Három géppár állt rendelkezésünkre. Két-két pilóta a JG51 és JG52-től, és kísérőmként a dongó század remek pilótája, "Rozsdás" jelentkezett. Kértem a földi irányítást, hogy semmilyen esetre se adjon utasításokat, így a ruszki rádiósok nem tudják meg előre érkezésünket és talán meglepetésként tudunk a vadászokra csapni.

Felszállásunk után egy kis félelem bennem, valahogy rosszat sejtettem. Azonban 6000 métert elérve kezdtem jól érezni magam. Tudtam, hogy ezen a magasságon jobbak a gépeink. Tíz perc se telt el és már a cél fölött jártunk. Elkezdtünk járőrözni óvatosan kerülve a repterüket, hogy a légvédelmük ne tudjon befogni minket. Az üzemanyag nemsokára már csak negyed tank, így lassan haza kell vezényelnem a csapatot. Meg kell találni őket!!

Úgy forgattam a fejem az ellenséget keresve, hogy majd kiütöm az orrommal a szélvédőt. Nem látom a vadászokat, de érzem, tudom, hogy ők is itt kószálnak. Néhány perc múlva lemondóan hazaintem a társaimat. Épp félúton voltunk hazafelé és nap már az utolsókat rúgta a délutáni munkaidejéből. És akkor hirtelen fekete pontot látok meg a nap alatt, majd még egyet, majd legalább hatot! Az összes társam üvöltve jelezte a banditákat. Szerencsére mind 4000 méter alatt van, amiből következik, hogy nem szuperratákban ülnek a vöröscsillagos pilóták. Jakok! -üvölti "Csárli" Gratz.

Mindegyikünk tudja, hogy G-6-os gépeinkkel csak a függőleges harcban van esélyünk. Így mindenki rázuhan az ellenség gépére, rálő, majd visszaszáll a magasba. Rövid körültekintés után rátámadtam a legmagasabban lévő gépre. Elé lövök, de sajnos mellé! Akkor már láttam, hogy nem vörös csillag, hanem a franciák trikolor karikája világlik a szárnyakon. Röviddel később már újabb és újabb rácsapásokkal próbálkozott a csapat, de mindhiába! A franciák mesterien értették a dolgukat, és mindig az utolsó pillanatban, lövéseink elől rántották el a gépüket! Ennek ellenére nekem sikerült egyet-kettőt megtépázni, azonban ez a sikerhez nem volt elég. Néhány próbálkozás után a Jakok megunták a dolgot és elkezdtek utánunk jönni!

Ez nagyszerű alkalom. Ilyenkor az ellenség gépe elveszíti sebességét és szinte álló célpontot ad szemfüles pilótáinknak. Két francia rögtön le is esett, de ezzel egy időben sajnos mi is elvesztettünk két gépet. A harc pokoli volt. Alig lehetett kivenni ki melyik oldalon van, úgy peregtek az események! Harc közben nem vettem észre, hogy az egyik francia hihetetlen módon szűkít felém. Valószínűleg nem gondolta, hogy 500 méterről, ebben a szögben eltalálhatom. Enyhítette fordulóját és inkább fölém próbált kerülni (ami a vesztemet jelentené!). Én azonban résen voltam, és egy rövid sorozattal jócskán elé céloztam. Fekete pamacsok, és kisebb robbanások jelezték, hogy több találatot értem el a gépén 3 centis ágyúmmal! A Jak több helyen kigyulladt, majd néhány másodperc múlva hatalmas robbanással apró darabokra esett szét. Pokoli tűzijáték! Rozsdás barátomat nem láttam sehol és a rádiója is néma volt. A légtér meglehetősen üresnek hatott. Társaimat hívogattam a rádión de továbbra is egyedül voltam a légtérben. A felhők alatt megláttam néhány ernyőgombát, talán a mieink...

Hány gépünk fog visszaérni? Hol rontottuk el? Mit mondok majd "Fips"-nek, aki bizalommal bízta rám a kötelék vezetését? Nem bírtam szabadulni ezektől a gondterhelt kérdésektől... Néhány pillanat múlva hatalmas csattanás szakította félbe gondolataimat! Nyomjelzők tucatjai kerülgetik a gépemet! Hátranézve 2 gépet látok és a motoromból gomolygó olajpermet rövid csíkját, amely a motorom agonizálását vetíti előre... Ilyenkor felelőség, háború, légigyőzelmek, mind jelentéktelenné válnak. Csak a túlélés ösztöne vezérelt!

Gépemet zuhanásba vittem. Ez pillanatnyi időt adott, hogy repterem felé vegyem az irányt. Esélyeimet növelte valamelyest, hogy a hazafelé vezető út egybeesett a lekonyuló nap irányával. Így a jakok igen nehezen tudtak rám célozni. Persze én is megtettem a magamét, hogy ezt nehezítsem. Olyan manővereket csináltam fékszárnyakkal, ráadásul földközelben, hogy utólag belegondolva kiráz a hideg. Már az utolsó lóerőkkel húzott a motorom, mikor üldözőim egyike óvatlanul elém futott, majd túl szűken akart visszafordulni rám. Itt a nagy alkalom! Utolsó erőfeszítésemmel ráhúztam a gépem orrát a Jakra, majd néhány 3 centis lövedéket küldtem felé. Találatok!! A gépe kb. 50 méterről, de meredeken csapódott a földnek! A társa lőszer hiányában, vagy ijedtében, egyszerűen ott hagyott!

Akkor döbbentem rá, hogy ömlik rólam a víz, és össze-vissza van lőve a műszerfal... A hasraszállás elkerülhetetlen, mert a motorból egyre ijesztőbb hangok jönnek ki, így le is állítom (nehogy kigyulladjon!).
Olyan alacsonyan vagyok, hogy csak reménykedek benne, hogy az alattam lévő talajra puhán tudom letenni a messzert. Süllyedtem, és majdnem átesve leértem, nagy porfelhőt verve. Megálláskor áldottam a gondviselést, hogy egy homokdűnét adott alám ebben a helyzetben, így egy karcolás sem esett rajtam (a gép talán hajtóműcserével helyrehozható).

Rádión jeleztem helyzetemet, így 1 óra múlva már meg is érkezett hozzám egy reptéri teherautó. Sajnos egyetlen gép érkezett csak vissza. A 6-os gép elveszítve a köteléket inkább lőtt néhány ruszki teherautót és hazament. Két győzelmem közül egyet már hitelesítettek, a másikat még nem támasztotta alá szemtanú (merthogy egyikük sincs a reptéren), így az még nincs hitelesítve. A német parancsnokaim a vártakkal ellentétben dicsértek agyba-főbe a "französisch schweinehund"-okkal vívott eredményes légiharcom miatt. Mindeközben jelezték, hogy két német pilótát találtak a frontvonal közvetlen közelében. Mindkettő jól van hál' Istennek. Remélhetőleg Rozsdás barátom is köztük lesz!

Sajnos máris mennem kell, megszólalt a légiriadó, és startparancsot kaptunk mindnyájan...

Szeretettel csókol:
Mahgar fiatok!
Szimferopol, 1944. április. 25.