hétfő, 28 január 2013 21:37

1944, április 17. Valahol a Krím-félszigeten

Írta: VO101_Tranek
1944, április 17. Valahol a Krím-félszigeten....

Reggel eltávon voltam, elvégre egy szép nap van ma, jól esett sétálni egyet. A kisvárosba, aminek a nevét nem írhatom le, egy kis ügyeskedés miatt voltam, sikerült pár apróságot "szereznem" a Drótkefének, amiből hiányt szenvedtünk. Visszaértem a tábori reptérre, amikor az ügyeletes rádiós tiszt szaladt ki elém!! Arcán izgatottság látszódott... Kíváncsian néztem mire kibökte, hogy csak rám vártak, ugyanis jelenleg nincs más aki felszálljon, ugyanis Yosser főhadnagy éppen bevetésen, a többiek eltávon, illetve a gyengélkedőkben vannak.

Már a gépemet is előkészítették és mivel PE-2-es bombázókat kellett megakadályozni a bombázásban, így a szárnyak alá gépágyúkat is beszerelték. Igaz, hogy nehezebb lesz a gép, de így egyetlen rácsapással meg lehet semmisíteni egy bombázót. A közelharcot meg el kell kerülni!! Beültem a gépbe, meghúztam a hevedereket(sosem lehet elég óvatos az ember) és felkészültem. Kigurultam és nagy gázzal felszálltam. Szegény messerem húzott, de hát úgy túl volt terhelve!!! Lassan emelkedtem, végig a reptér körzetében, ahogy a feletteseim tanították. Közben az ellenséges rádióforgalmat hallgattam és így végig tisztában voltam a bombázók irányával és magasságával. Nagyon oda kellett figyelnem, hiszen teljesen magamra voltam utalva. 5000 méteren haladtam a várható érkezési pontra, közben egyre jobban izgultam. Elég rég volt már légigyőzelmem és ezen mindenképpen változtatni akartam, hogy a Drótkefe hírnevét öregbítsem és hogy ritkítsam a ruszkikat, úgyis olyan sokan vannak!!!

Sasoltam, ahogy tudtam és megpillantottam az ellent! Magasabban voltak mint vártam, így emelkedni kezdtem. Elég nagy volt a zűrzavar, gondoltam ha magasról lecsapok, akkor talán nem vesznek észre és magasból újból támadhatok. Ráfordultam a vezérgépre, a fegyvereket kibiztosítottam, miközben a szívem úgy dübörgött, hogy úgy éreztem ezt még a ruszkik is hallják!!!

Nem tudom, hogy a Pe-2 legénysége nem figyelt vagy már nem volt harcképes, de mindenesetre a lövészek nem lőttek rám és így minden csőből tüzet nyitva lelőttem a gépet. Emelkedés közben visszanéztem és megkönnyebbülve láttam, hogy a gép jobb szárnya nélkül pörögve a föld felé közelít!! Igen! Megvan! Hirtelen "ismerős" motorzajt hallottam!!! Ez egy muszka lesz!!!! Ezerből felismerem a messer hangját, de ez nem az volt. Forgattam a fejem és kiszúrtam a hat órámnál emelkedő La-5-öst. Itt gondok lesznek, gondoltam magamban, hiszen a messerem túl van terhelve, nem fogom tudni leemelkedni az eleve jobb La-5-öst! Olló manőverrel próbálkoztam, még egy találatot is sikerült bevinnem, de nem tágított. Egyre több találat ért és nem kockáztattam tovább!! A kötelességemet elvégeztem, de ha meghalok, akkor nem tudom a hazámat tovább szolgálni!!!

Ekkor egy nagy ütés érte a gépemet és hátranézve lángokat láttam!!! Gyorsan ki a gépből!!!! A fájdalom, ami vörös lángok formájában mart belém, mindennél rosszabb volt!!! Csak egyvalamire tudtam gondolni: KI A GÉPBŐL!!!!! Sikerült!!! Kint vagyok!!! Élek és az ernyőm is kinyílt! Szegény messerem lángolva zuhant a föld felé. A La-5-ös ami leszedett, még csinált egy kört, de nem lőtt rám. Végre egy bajtársias orosz... Elég sokszor rálőnek az ernyőn lógókra, de engem szerencsére nem bántottak... Mivel saját terület fölött voltam, így megmenekültem...