Az időjárás most még kellemes. Kevés felhő zavarja az őszi napozásunkat délutánonként. Bár az itteniek azt mondják, hogy a hamarosan nagy esőzések és a hideg várható. Félő, hogy ezek majd befagyasztják egységeink gyors előrenyomulását. Úgy tűnik a Führer mégiscsak későn indította a Barbarossát. Sokan azt mondják "a ruszkikat könnyedén, és hamar lesöpörjük...". Csakhogy éppen ez okozza most a legnagyobb nehézséget, nevezetesen az utánpótlás megoldását. Minél gyorsabban és beljebb jutnak egységeink az orosz sztyeppéken, annál inkább fokozódik ez a probléma. Ha a hideg beállta előtt nem sikerül Moszkvát bevenni, akkor ez egy hosszú háború lesz...

Mi, magyar pilóták jókedvűen repültünk a frontra. Új gépek, új kihívások. Ugyanakkor tudtuk, hogy nehéz lesz megtanulni a Bf.109-esek harcmodorát a C.R.32-eseken fordulóharcra nevelt pilótáinknak. Legtöbben azonban kezdenek ráérezni a típus nagyszerű előnyeire (sebesség, emelkedés, erős sárkány) és hátrányaira (tűzerő, túlmelegedés). Ezt a túlmelegedést egyik szerelőmnek elképedve magyaráztam, majd ő egy képletet húzott elő, melyben Olegovszki tudós elvtárs teljesítmény-hőleadási hányadosát gyönyörűen kihozza, vagyis:

U + 1s = W*r(0n-G)

Gondoltam, akkor biztos. Mindenesetre akik nem aknázzák ki száz százalékosan a gépeük előnyeit, azok eredménytelenek vagy halottak lesznek.

Szolenszkből Vjazmába, majd Ugrába települtünk. Ott is csak pár napig maradtunk mert onnan Juknovba majd Kondrovóba kaptunk áttelepülési parancsot. A Szmolenszkben tapasztalt városi érzés után Kondrovo egy kis pórfészeknek tűnik. Egy-két szvetlánán és tátjánán kívül semmi vonzó nincs itt. Pór, füst, éhség, és félelem vesz körül mindent és mindenkit. Az áttelepüléskor sokan nem találták a repteret, mert nem gondolták volna, hogy egy nagy füves rétet repülőtérnek lehet nevezni.

Stukák, Emilek, F.2-es sőt a legújabb, 20 mm-essel felszerelt F.4-es messzerek sorakoznak a műszaki sátor előtt, ahol a szerelők olajlámpák fényénél dolgoznak minden éjjel. Így is a gépek fele repülhető csak egy-egy bevetésen, ami azt jelenti, hogy 10-15 gépnél nem jut több egy-egy bevetésre. Ezt nem is bánjuk, mert így jut idő egy kis alvásra napközben is.

Október 9-én sok gépet vesztettünk, sőt a "repterünk" is súlyos csapást kapott. Alig maradt bevethető gép másnapra. Részben sirattuk a földön égő friedricheket, részben örültünk a másnapi kényszerpihenőnek. Nagy örömünkre viszont jött az utánpótlás! Na nem gépek formájában, vagy üzemanyagban, sőt, nem is új pilóták érkeztek. Csak egy bátor pilótánk szállt le póttankos emillel. Útja egészen messziről vezetett ide. A póttankban meglepetésünkre nem kerozin volt, hanem 300 liter sör! Ez aztán az utánpótlás! Szegény srác nagyon félt, nehogy ellenséggel találkozzon, mert ha azt a 300 liter folyékony aranyat le kellett volna dobnia... Lehet, hogy inkább a póttankos harcot választotta volna!

A lényeg az, hogy délutánra már olyan vidámság volt Kondrovóban, mintha éppen a háborút nyertük volna meg. Az idő éppenséggel gyönyörű volt, aminek kivételesen annyira nem örültünk, mert így számítani lehetett ellenséges támadásra. És jött is! Rádiósunk kiabálva tudtunkra adta, hogy ellenséges kötelékek repültek át a fronton éppen Medin-Kondrovo irányába. Négy gépet tudnak fenekünk alá adni a szerelők, másik négyet német pilóták kapnak. Azonban ezek mindegyike F.4-es. A reptérparancsnok látva az állapotunkat önként jelentkezőket kért. A Dongósoktól Balázs rögtön jelentkezett (Ő úgysem szereti a sört), Rudi, jómagam és a leghangosabb sörivónk Szmájl jelentkezett. Illumináltságunk igen csak hallatszott a rádiózásban, azonban most nem féltünk, hogy lehallgatnak, úgyis ők támadnak.

Emelkedve vártuk a sok jómadarat és szépen szétszóródva meg is jelentek. Jakok! Új konstrukció, azt mondják lassú, de jól fordul. Rosszmájúan azt tenném hozzá, hogy jól is ég. Ezt elég hamar be is bizonyítottuk, mert pillanatok alatt több Jak is nagy villanással csapódott a földnek. Ebből kettőt Rudi, egyet pedig a célzóvízben gazdagon ellátott Szmájl intézett el. Egyetlen Jak tudott elmenekülni a helyszínről, mi tőlünk egy németet lőttek le. A kavarodás azonban nem ért véget, mert hamarosan kétfedelű "csajkák" támadták volna repterünket, azonban 2-3 géppel szanaszét szórtuk a köteléküket. Én rögtön kiszúrtam egy magányosat és egy rövid sorozattal leszakítottam a bal felső szárnyát! Megint csak villanások mindenfelé a földön. Részben a légvédelem, részben a robbanó csajkák. Némi keresgélés után egy menekülő csajkára vetettem magam, majd alaposan végiglőttem a törzsét meg a szárnyát. De amilyen könnyedén leesett az első, olyan nehezen akarta megadni magát ez az acél-csajka. Már pöfögött, füstölt, dülöngélt de csak nem akart leesni! Majd a 8mm-essel megszórtam a pilótafülkét. Ez volt a végső döfés. A gép dugóhúzóba esett, majd hatalmas robbanással felrobbant. Két légigyőzelem egy bevetésen és ráadásul nem csak nekem. Négyen lőttünk 6 gépet!

Leszállás előtt néhány rácsapás és parkolás a "spontán-kantin" mellé. Sajnos ott tudtuk meg, hogy Rudi az egyik csajkával vívott harcban összeütközött ellenfelével, és sajnos nem tudott ugrani... (szemtanúk szerint a csajka felé rántotta a sérült gépét és így magával vitte Rudit is). Ennek hatására kénytelenek voltunk az Ő emlékére is inni. A reptérparancsnokunk gratulált, majd megkért, hogy többször ne csapjak rá az ő sátrára alacsonyan, mert különben ő fog rámcsapni egy 20 kilós taslival.
Szmájl meg fogadkozott, hogy többet fel sem száll célzóvíz nélkül.

A reptérparancsnok a nagyszerű eredményre való tekintettel megígérte, hogy minden hónapban küld egy futárgépet aranynedűért. A hidegben viszont könnyebben elfér és nagyobb hasznát vesszük a tömény, gyümölcsös folyománynak, úgyhogy a legközelebbi eredményes bevetésre körtepálinkát kértünk.

Pillanatokon belül mindenki aludt, álmában pedig már Moszkvában sétálgatott...