Szép reggelre ébredtünk ma is, a felhőalap 700 méteren van, de egyébként a levegő tiszta, jó messzire ellátni. Ma biztos lesz bevetés! Újra bizonyíthatunk!!!

Repterünkön elég vegyes társaság várakozott készültségben, voltak itt finn önkéntesek is, de főleg németek és én, egyedüli magyarként. Reggel hétkor eligazítás. Egy kopasz, nagydarab német, egy bizonyos Ralf Steiner unottan mutogatja nekünk a térképet, a kulcsfontosságú helyeket, az ellenség reptereit, felvonulási körzeteit és közben úgy osztogatja a jótanácsokat, mintha repült volna már valódi harci bevetésen... Megnézném, hogy mit csinálna, ha bent ülne egy szitává lőtt, füstölős motorú messzerben sarkában pár Yakkal!!!!

Én sem vagyok egy öreg róka, de elég sok mindent túléltem már ahhoz, hogy az ilyen figurákon csak mosolyogjak. A mai küldetésünk nem lesz túl egyszerű, akárcsak az eddigiek... Vadászbombázóként fognak bevetni, engem Emilre osztottak, pedig voltak új F4-esek is... 250 kg bombával lettünk leterhelve, a cél egy vasútállomás, ahol fontos szállítmányt rakodnak, hogy a frontra mehessen erősítésképpen. Ezt mindenképpen meg kell akadályoznunk. A célpont fontosságával az oroszok is tisztában vannak, erős légvédelemre és vadásztevékenységre lehet számítani. Mig-ek, Yakok, sőt import Hurricane-ek megjelenésével is ijesztgetnek minket. Kicsit izgatottabb lettem, de elnyomom magamban, inkább a feladatra koncentrálok.

A gépben ülve azon töprengek, hogy milyen taktikát kövessek... Maradjak a kötelékkel viszonylagos biztonságban vagy a Yosser főhadnagy taktikáját, a sunyizás művészetét alkalmazzam. Az utóbbi mellett döntöttem, így mikor a kötelékünk a magasba emelkedett én a bombámmal a fűszálakat simogatva teljes gázon a cél irányába fordultam. Végig a kötelékünk alatt lopakodtam, egészen a célkörzetig, ahol ahogy számítottam, a kötelékünket támadás érte, csak egy messzer tudta folytatni zavartalanul az útját, természetesen rajtam kívül. Megtámadta a vasútállomást, de valami megzavarta, így én a már felriasztott légvédelemmel találtam szembe magam.

Felemelkedtem, majd kb. 60 fokos szögben közelítve 600 körüli sebességen oldottam a bombát. A légvédelem jól dolgozott, kaptam egy kisebb találatot, de a motor és a sárkány nem sérült, egyedül a szélvédő lett lukacsos... Legalább egy kicsit mozog bent a levegő és nem izzadok annyira a vastag kezeslábas alatt. Még két rácsapást végeztem, egy-egy légvédelmi üteget és egy teherautót kilőve, majd hazafelé vettem az irányt. Emelkedtem, nehogy meglepjenek... A távolban légiharcot láttam, lőszerem még bőven volt, így gondoltam megnézem, mi történik ott. Több messzer támadott egy Hurricane-t, mire odaértem le is lőtték... Esélye sem volt...

A jól végzett munka kellemesen bizsergető érzésével hazafelé vettem az irányt és gond nélkül leszálltam. A felderítés szerint 24 földi célpontot tettem ártalmatlanná, amiért dicséretben részesítettem magam, egyéni rekordként könyveltem el a naplómban.

A hájfejű Ralf csak ennyit mondott: Gute arbeit!, és közben a vállamat veregette... Majdnem ásított közben annyira nem érdekelte... Hányingerem lett tőle... Minden vezérkari tiszt ilyen? Mert akkor csoda, hogy idáig eljutottunk! A kantinban a srácoknak volt mit mesélnem, egészen a délutáni készültségig kérdezgették a részleteket... Ezért érdemes repülni!