Még ez év decemberében került a keleti frontra, az 5/I. vadászosztály, 5/2. századába. Héjával már nem került bevetésre. Bf 109 átképzést 1943. tavaszán kapott. 1943. május 26-án repülte első harci bevetését. Századával először vadászbombázó bevetéseket repült és ritkán találkoztak vörös csillagos gépekkel. Nyárra megváltozott a helyzet, első légi győzelmét a kurszki csata idején, 1943. július 5-én aratta egy La-5-el szemben. A kurszki csata után már 6 légi győzelme volt. 1943. szeptember 25-én szovjet Jakokkal vívott légiharcban gépe súlyos találatot kapott, a motor is megsérült, ezért kényszerleszállást hajtott végre, 15 km-re az ellenséges vonalak mögött. Ahhoz, hogy visszajusson a saját vonalak mögé, át kellett úsznia a Dnyepert. Végül civilek segítségével jutott el egy német gyalogsági egységhez. Néhány hónap múlva újabb "érdekes" eset történt vele. 1944. február 1-én szabadvadászat. Óvatlanul támadott és egy Jak-1-es kilőtte gépének motorját. Újra kényszerleszállt és már azon tűnődött, hogy hogyan fog eltűnni a közeli erdőben, amikor meglátta barátját, Kenyeres Miklóst, amint kiengedett futóval közeledik a behavazott mező felé. Leszállás után, Kenyeres ledobta a kabintetőt és betuszkolták magukat a Messzer 1 főre tervezett kabinjába. Majd a szovjet gyalogság tüzétől kísérve sikeresen felszálltak. Átfagyva, de épségben érkeztek vissza a repülőtérre. Az egész háború alatt egyetlen német pilótát sem mentettek meg ily módon. Kenyeres Miklóst 2 nap múlva lelőtte a légvédelem és ki kellet ugrania gépéből egy erdő felett, megmentése lehetetlen volt. Hadifogságba esett, csak a háború után találkoztak újra Debrődyvel. Utolsó két légi győzelmét 1944. február 16-án aratta, Il-2-esek ellen. A keleti frontról való hazavezényléséig, 172 bevetésen 18 légi győzelmet aratott.
1944. május 1-én megalakult a 101. Puma Vadászrepülő osztály. Debrődyt a 101/3. Drótkefe századhoz vezénylik. Megkezdődött az amerikai nehézbombázok és vadászok elleni harc. Nehéz időszak volt, sokszor tízszeres túlerőben lévő kötelékekkel kellett felvenni a harcot. Első amerikaiak ellen elért győzelmét 1944. június 14-én aratta egy P-38 felett. Gyurka 6 amerikai gépet lőtt le az "Amerikai szezon" végéig, közben egyszer könnyebben megsebesült. 1944 őszén újra a szovjet vadászok lettek a fő ellenfelek.
Bejczy József százados 1944. november 4-i halála után, Gyurka lett a 101/3. század parancsnoka, sajnos nem sokáig. 1944. november 16-án Jászberény térségében Jakokkal és Lavocskinokkal vívott légiharcban súlyosan megsebesült. 2 gépet lőtt le ezen a napon, de a második sokba került. Szembetámadták egymást a Jakkal, a Jak bírta kevésbé, kifordított az összeütközést elkerülve. Mindketten lőttek, az orosz a gép hasába kapta a Messzer 30 mm-es sorozatát és felrobbant, de Gyurka is megkapta a magáét, gépágyúval keresztüllőtték a hasát. Még mielőtt elájult volna sikerült kényszerleszállnia. Sokáig tartott, míg valamennyire felépült. 1945. tavaszán került vissza a Pumákhoz, de bevetést nem repülhetett. A háborút 204 bevetéssel és 26 légi győzelemmel fejezte be. Megkapta többek között a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet is.
A háború után először Spanyolországban élt, majd 1957-től Kanadába költözött és a Westinghouse cégnél dolgozott. 1968-tól haláláig az USA-ban élt. 1984. február 2-án halt meg tüdőrákban. Cortland városában helyezték örök nyugalomra.
Vitéz Debrődy György százados légigyőzelmei:
dátum | típus | |
1943. | ||
1. | 1943.07.05. | La-5 |
2. | 1943.07.07. | Il-2 |
3. | 1943.08.03. | Il-2 |
4. | 1943.08.05. | Jak-1 |
5. | 1943.08.06. | Il-2 |
6. | 1943.08.08. | Jak-1 |
1943.09.25. | Jak-9 nem igazolt | |
8. | 1943.12.01. | Jak-9 |
9. | 1943.12.14. | Il-2 |
1944. | ||
10. | 1944.01.01. | Il-2 |
11. | 1944.01.05 | La-5 |
12. | 1944.01.11. | Il-2 |
13. | 1944.01.11. | La-5 |
14. | 1944.01.25. | Jak-1 |
15. | 1944.01.27. | La-5 |
16. | 1944.02.03. | La-5 |
17. | 1944.02.16. | Il-2 |
18. | 1944.02.16. | Il-2 |
19. | 1944.06.14. | P-38 |
20. | 1944.06.16. | P-38 |
21. | 1944.07.02. | P-51 |
22. | 1944.07.07. | B-17 |
23. | 1944.07.27. | B-24 |
24. | 1944.11.05. | B-24 |
25. | 1944.11.16. | La-5 |
26. | 1944.11.16. | Jak-9 |
A légi győzelmi adatok Becze Csaba - Elfelejtett hősök című könyvéből származnak, mivel ez a legutolsó ebben a témában megjelent mű és a legutóbbi kutatási állapotot tartalmazza. Más forrásokban némileg eltérő légi győzelmi adatok találhatóak.
Felhasznált irodalom:
- Tobak Tibor: Pumák Földön-Égen
- Tobak Tibor: Pumák és Boszorkányok
- Tobak Tibor: Pumák és a Többiek
- Punka György: A "Messzer"
- M. Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő
- Nagyváradi-M. Szabó-Winkler: Fejezetek a Magyar Katonai Repülés Történetéből
- Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi Háború Magyarország Felett I-II
- Bernárd-Mujzer-Hangya: Horrido
- Krascsenics Lajos: Egy Magyar Királyi Vadászrepülő Visszaemlékezései
- Császár Ottó: Élet és Halál a Levegőben
- Becze Csaba: Elfelejtett Hősök - A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban
- Top Gun és Aranysas repülőmagazinok