Először Mátyásföldre helyezték, legjobb barátjával Tobak Cicával együtt, az 5/I. Vadászrepülő pótosztályhoz. Csak CR 42-vel repülhettek valamennyit, Messzerről egyenlőre nem is álmodhattak, mert azt csak az repülhette, akinek volt már legalább 20 órája Héján és ekkor őket Héjára még ki sem képezték, nemhogy 20 órájuk lett volna. Csak akkor kaptak Héja kiképzést, amikor 1944. áprilisában Kolozsvárra helyezték őket futár-repülőnek és az ottani vadászszázad parancsnoka (Pottyondy László) jóindulatból segített ebben. Júniusban végre sikerült áthelyeztetniük magukat Messzer tanfolyamra (ugyancsak Pottyondy segítségével) Pápára.
Július 27-én jelentkeztek a Pumaszálláson, Veszprémben. Lapos a 101/1. Zongorához került, míg Tobak Cica a 101/3. Drótkeféhez. Repült az amerikaiak ellen, győzelmet ekkor nem ért el. Légi győzelmeit szovjet gépekkel szemben aratta. Háromszor lőtték le. Első alkalommal megúszta sebesülés nélkül, a gépe viszont kettészakadt a kényszerleszállásnál. Nem sokkal később egy alacsonytámadás során megsérült a gép motorja, megpróbált eljutni Veszprémbe, de kigyulladt a motor, sikerült kényszerleszállnia, de az arca megégett.
Harmadik sebesülése egyben az utolsó bevetést is jelentette számára. 1945. március 17-én Il-2-esek ellen riasztották a készültségi rajt. Lapos motorja nem indult, a többiek nélküle indultak el. Mivel Lapos csak később indult, Buday Lajos vezette a rajt. Elég alacsonyan jártak, amikor Lapos átvette a parancsnokságot, ebben a pillanatban támadták meg őket a La-7-esek. Ezt a támadást még sikerült kivédeni, de a következőt már nem. Egy nagy durranás után a motor balra kibicsaklott, képtelen volt felvenni a gépet zuhanásból, ugrania kellett. Ugrás közben jobb lába a vezérsíknak ütődött és térdből leszakadt. Német katonák találták meg, a kórházban azonnal megműtötték (Buday Lajos őrmester hősi repülőhalált halt Úrhidánál, 9 légigyőzelmet aratott az amerikai és a szovjet légierő gépeivel szemben). Lapost a tábori kórházból Németországba vitték egy "rendes" kórházba.
A háború vége Prágában érte. 1945. őszén jött haza. Újabb operáció, a műláb helyett kényelmi szempontok miatt inkább a mankót választotta. Megnősült és feleségével Balatonszentgyörgyre költöztek. Sebesülése miatt hadirokkant nyugdíjas státuszba került, de nemsokára az IBUSZ-nál kapott munkát. 1951-ben őt is letartóztatták, 45 hónapot raboskodott. A börtön után sok mindennel próbálkozott, végül 1959-ben a Csepel Autógyárban tudott elhelyezkedni mint grafikus. Többek között a gyár logója is az ő munkája. 10 évig dolgozott itt majd a Méréstechnikai Központi Kutató Laboratóriumban újabb 10 évig. 1979-ben innen ment nyugdíjba. Ezután már csak fordítóként dolgozott, amit pár éve hagyott abba.
2007. október 16-án hunyt el. Nyugodjon békében.
Cserny Miklós hadnagy légi győzelmei:
dátum | típus | |
1945 | ||
1. | 1945.01.03. | Jak-9 (tanú nélküli) |
2. | 1945.01.19 | Jak-9 |
Felhasznált irodalom:
- Tobak Tibor: Pumák Földön-Égen
- Tobak Tibor: Pumák és Boszorkányok
- Tobak Tibor: Pumák és a Többiek
- Punka György: A "Messzer"
- M. Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő
- Nagyváradi-M. Szabó-Winkler: Fejezetek a Magyar Katonai Repülés Történetéből
- Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi Háború Magyarország Felett I-II
- Bernárd-Mujzer-Hangya: Horrido
- Krascsenics Lajos: Egy Magyar Királyi Vadászrepülő Visszaemlékezései
- Császár Ottó: Élet és Halál a Levegőben
- Becze Csaba: Elfelejtett Hősök - A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban
- Top Gun és Aranysas repülőmagazinok