(US AIR FORCE parancsnokságának értékelése a Puma vadászok megjelenéséről. Ekkor még nem tudták, hogy a fehér kereszt a magyar gépeket díszíti. Hamar megtanulták...)

A 101. Puma Vadászrepülő osztály majd ezred

A Puma jelvény (pumafej) először 1938-ban már a CR. 32-eseken megjelent és gyakorlatilag a háború alatt szinte végig jelen volt, azzal együtt, hogy különböző századok is viselték. Mi azonban elsősorban a Pumák honi tevékenységét próbáljuk bemutatni dióhéjban a teljesség igénye nélkül.

A pumafej

A vörös üvöltő pumafej először 1938-ban jelent meg a magyar légierőben. Heppes Aladár tervezte meg a jelvényt amikor parancsnokhelyettes volt az 1/3. vadászrepülő századnál (Baráth László rajzolta meg). A pumafej eltérően más századjelvényektől nem egy bizonyos századhoz kötődik, hanem Heppes Aladárhoz. Amikor őt áthelyezték egy másik vadászegységhez a pumafej "követte".


A "vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse" jelmondat az 1/3. vadászrepülő század parancsnokától, Nagy Mihálytól származik. Először az 1/3. majd (átnevezését követően) 2/2. hadrendi számú vadászszázad használta, később az 5/I. vadászosztály a keleti fronton. Legvégül pedig a 101. vadászrepülő osztály majd ezred.

1944 tavaszán az USAAF többször támadta hazánkat nagyszámú bombázó kötelékekkel. Az Országos Légvédelmi Parancsnokság ennek hatására úgy döntött, hogy a hatékonyabb fellépés érdekében egy egységes vadászrepülő-ezredet kell létrehozni. A cél az volt, hogy minél több vadászt lehessen egyidejűleg a bombázókötelékek és kísérőik ellen bevetni.

1944. május 1-én alakult meg a Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. "Puma" Vadászrepülő-osztálya - a tervezett 101. Vadászrepülő-ezred első egysége. Ekkor tűnt fel harmadszorra az üvöltő vörös pumafej valamely magyar vadászegység harci gépein. Vitéz belényesi Heppes Aladár őrnagyot, a tapolcai vadászki­képző osztály parancsnokát április 6-án a légierő parancsnokságára rendelték. Kinevezték az akkor megalakult 101. honi vadászrepülő-osztály pa­rancsnokává. Heppes őrnagy, a kinevezett parancsnok 1938-ban az 1/3-as majd 2/2-es hadrendi számú Puma század parancsnoka volt, 1941-től töltött be osztályparancsnoki beosztást. Előbb a 2/I. vadászosztály, később az átszervezések, hadrendi megnevezések változásakor az 1/II., majd az 5/I. vadászosztály parancsnoka lett. 1942 decemberétől 1943 novemberéig a keleti hadműveleti területen teljesített szolgálatot. Ott 4 légigyőzelmet aratott.

A honi vadászvédelem bázisának kijelölt veszprémi repülőtér szemrevételezése április 7-én történt meg. Az osztályparancsnok felmérte a repülőtér állapotát, felszerelését, és elkészítette javaslatát a szükséges korszerűsítésekre.


A 101/1. század a volt kolozsvári 2/1. (Tőr) századból alakult, és 1943 nyarától honi légvédelmi szolgálatot látott el (1944. február elejéig Héja, attól kezdve pedig Bf 109 vadászgé­pekkel az állományában). A század parancsnoka, Scholtz Miklós százados 1943-ban - mielőtt a század vezetését átvette, rövid ideig a szovjet hadműveleti területen szolgált, hogy tapasztalatokat szerezzen a harcvezetésben. Április végén a század személyi állományát az RKI-ből és pótalakulatokból egészítették ki.

A szolnoki 1/1. (Dongó) századból hozták létre az osztály 2. (101/2.) századát. Parancsnoka - Újszászy György százados - és a hajózóállomány egy része huzamosabb időt töltött a keleti hadműveleti területen. Hat Bf 109 vadászrepülőgépük volt (ebből egy, április 13-án veszteséglistára került). A hajózóállomány egynegyede ezeken a vadászgé­peken repült. 1944. április végén a századot az 1/2. századból egészítették ki, az addigi Héja-pilóták átképzése ekkor kezdődött.

Az eredetileg Budapest légvédelmének megerő­sítésére tervezett 5/3. (Kőr-Ász) század 101/3. szá­zadként került a vadászosztályba. A Kőr-Ász április végén még mindig a szervezés és feltöltés állapotá­ban volt. Parancsnoka Bejczy József főhadnagy, a volt 5/I. osztály segédtisztje lett. A század hajózóállományát kisebb részben a hadműveleti területről visszatért, harci tapasztalatokkal rendelkezőkből, nagyobbrészt pótalakulatok személyzetéből töltöt­ték fel. Az osztályszervezés időszakában a légvédelemre kijelölt századok repülőbázisaikon maradtak, csak Ferihegyről telepítették a 2/1. század és az RKI hajózó- és műszaki állományát Monorra és Vecsésre. A századokban 12-12 gép volt, plusz 4 gép az osztálytörzsnél, tehát egyszerre maximum 40 gépet tudtak bevetni. A korábbiakhoz képest ez jelentős növekedést jelentett. A századokban sok keleti frontot megjárt tapasztalt pilóta szolgált, de volt jópár, frissen kiképzett pilóta is. Az amerikai 15. légihadsereg ettől kezdve nem sétarepülésekre járt Magyarország fölé.

Az Osztály felépítése egyszerű volt:

• A Pumák Osztályparancsnoka: Heppes Aladár őrnagy
• Osztályparancsnok-helyettes: Horváth Gyula százados
• Az Osztálytörzs (101/I.) gépei: 4 db Bf 109

101/1. vadászszázad (hívójele: "Zongora")

• Parancsnok: Scholtz Miklós szds.
• Első tiszt: Irányi Pál fhdgy.

101/2. vszd. ("Retek")

• Parancsnok: Újszászy György szds.
• Első tiszt: Kőhalmy János fhdgy.

101/3 vszd. ("Drótkefe")

• Parancsnok: Bejczy József fhdgy.
• Első tiszt: Pávai-Vajna György fhdgy.

Az osztály Veszprémben települt, innen repülte bevetéseit ameddig a front helyzete ezt lehetővé tette. Gépeik magyar gyártású Messerschmitt Bf 109 G-6-osok, a Mustang kivételével felvették a versenyt az amerikai vadászokkal.


A Pumák első harci bevetésüket május 24-én repülték, de csak a 101/1. (Zongora) század szállt szembe az amerikaiakkal, 13 géppel. A kezdet nem nevezhető éppen sikeresnek, 5 igazolt és 1 valószínű győzelem (1 B-17, 3 B-24 és egy P-51) ellenében a század 1 hősi halottat, 1 súlyos sebesültet és 8 gépet vesztett. Az 1. század veszteségei miatt a 101/3. századot még aznap bevethetőnek minősítették. Az első osztálybevetés sem váratott sokat magára, május 30-án nagyerejű amerikai kötelékek osztrák célpontokat támadtak, ellenük akarták bevetni a Pumákat. A vadászirányítás bizonytalansága miatt - mindig oda küldték az osztályt, ahonnan az ellenség már eltávozott - a bevetés eredménytelenül zárult. A júl. 2-ai bevetés ugyancsak eredménytelen volt. A következő bevetésen (jún. 14) végre sikerült a teljes osztályt - 32 gépet - harcérintkezésbe hozni az ellenséggel. Ekkor P-38-asokkal, két napra rá szintén Lightningokkal és P-47-esekkel került harcba a vadászosztály. Összesen 17 vadászt semmisítettek meg, de a saját vesztesség is jelentős: 6 gép megsemmisült, négy gép súlyosan, három enyhén sérült. A további bevetések eredményei általában jók voltak, de veszteségek is majdnem mindig jelen voltak. Augusztus 7-én súlyos veszteséget szenvedett egy magyar - német közös kötelék. Tobak "Cicá"-nak ez volt az első bevetése. Így ír róla:

"Megszólalt a "haláltangó", a régi Zerkovitz-sláger, a "Manuéla". Dercze szakaszvezető, aki az osztály harcállásponton a lemezjátszót kezelte, mint holmi telepatikus fenomén mindig megérezte, mikor kell ezt a lemezt feltenni. Most is így volt. Nem beszélt már senki. A felénél megszakadt a zenemű és: - Bácska, Baja, légiriadó! Összes közületek vigyázz! - Majd rövid recsegés-ropogás és: - Pumáknak ülőkészültség!

Ugrás a gépekbe. Jó 60 fok lehetett bennük. Felrántottuk a bekecseket. Derékszíj, pisztoly még nem volt divat. Minek? Saját gépem még nem lévén, valamelyik szabadnapos gépét kaptam meg. Azt tudom, hogy a gép főszerelője Árai Pali szakaszvezető volt, aki később legalább 20 bevetésen keresztül kezelte a gépemet hibátlanul és nagy-nagy szakértelemmel. Képes volt ott maradni az út szélén és úgy lesni a hazatérőket. Talán jobban átélte a bevetéseket, mint mi. A gépek a felállítási vonalon nem a harcászati sorrendben álltak. Jobbra tőlem Nyemecz kászálódott be az övébe, neki kicsit könnyebb volt, mint nekem a 190 centimmel. Tőle jobbra Molnár Laci atlétaalakja magasodott, amint fején hátratolta a haubét, és beszállás előtt még volt egy "szava" éppen hozzám. Szó szerint imígyen: - Jól nézzétek meg Tobak hadnagy urat, mert ez az első bevetése és ma lelövik, mint egy majmot! - Ezen udvariasan illet mosolyogni, de nem hiszem, hogy ez részemről ez meggyőzően sikerült volna.

Aztán bekötöttük magunkat, előbb persze becsatoltuk az ejtőernyőket. A térképemet és a kódolt térképhálót a csizmaszárba dugtam, hosszú lábaimat beraktam az oldalkormány-papucsokba. A térdem majdnem az orromat verdeste, de én szerettem ezt a szűk kabint - az ember egyé válhatott a géppel.

A szerelők a gépek jobb szárnyán ültek. Korábban ránk zárták a dekliket, de a zárt nem toltuk a helyére, mert indítás után a kurblit még be kellett adni. És főttünk a napon. Újra szólt a haláltangó. A bekecsem alatt ömlött rólam a víz. Karácsonyi Miska tőlem balra volt és tovább balra a többiek. Légmozgás alig. Nem tudom, meddig ültünk így ülőkészültségben, amikor a zene elhallgatott és: - Pumának azonnal start! 1-es légtér 8000!

Mint a motolla, úgy járt a szerelők keze, minden bekapcsolva, kihúzva, benyomva, ahogy kell, majd Árvai rácsap a deklire és mindketten leugranak, hogy a fékbakokat kirántsák, majd felemelt karral "szabad"-ot és búcsút intsenek.
Indítókar! Dübörgés. Lacit figyelem. Porfelhő, majd kifordulás és a start felé gurulva ki-ki helyezkedik a szolgálati helyére. Hogy ilyenkor nem ütköztünk össze - én legalábbis nem tudok ilyesmiről - az szinte hihetetlen... Gurultak a többi századok, a parancsnokok rádióztak és én, ahogy illett, hallgattam.

Startra álltunk. Laci raja legelöl. A parancs vételétől talán 3 perc telt el, amikor Laci bedöfte a gázt. Egyszerre lódult meg a 16-18 gép. És ekkor hirtelen megnyugodtam. Már csak a teendőkkel törődtem és a vezéremet figyeltem, ahogy szűk kötelékben kell.

Laci szorgalmasan hívta az "Erdőt", a saját rádióirányítónkat, az Erdő válaszolt a Pumának és közölte, hogy az irányítást átadja a központi vadászirányításnak, amely azon a napon "Párduc" hívójelre hallgatott. Közben szépen emelkedtek a Gusztávok, bár hasunk alatt hordtuk a "tököket", vagyis a póttankokat, amelyek rontották a gép teljesítményét. Az 1-es légtér Szombathely légtere volt, oda igyekeztünk. Csak időnként pásztáztam körbe a tekintetemmel a légteret, többet a szűk kötelék nem tett lehetővé. Győr magasságában értük el a 8000 métert, amikor a Párductól új parancsot érkezett: feladatunk a német nehézvadászok biztosítása. A németek már látnak is minket, jelezte a Párduc.

Eddig minden jól sikerült. Tényleg megláttam én is a németeket Győr irányából jövet, csak azt nem tudtam egyenlőre, hogy mit értsek "nehéz" vadászon. Kétségeim gyorsan megoldódtak, mert Laci nagy ívben a Balaton irányába kanyarította kisded csapatunkat. Alattunk voltak 6-7000 között, amit Laci rendkívül helytelenített, ahogy a rádiózásból kiderült. Hát a nehézvadászok ugyanolyan G-6-osok voltak, mint mi csak 3 ágyús kivitelben és póttankkal. Pontosan tizenketten.

A Balaton keszthelyi sarkánál járhattunk, közben mi is lekeveredtünk 6000 méterre, amikor valaki beleordította a rádióba: - Fölöttünk kondenzek! - A kondenzcsíkokat én is észrevettem, amikor a németek északnyugati irányba fordultak, mi utánuk és a nap pontosan mögöttünk. Közben a rádióban: - Fölöttünk Mustangok! - Laci: -Párduc, azonnal kérek engedélyt emelkedni és szembefordulni! Mustangok fölöttünk!

Értesítsétek a németeket! Összes Pumák póttankot dobni géppuskákat, gépágyút bekapcsolni! A másodpercek végtelennek tűntek. A németek, mintha iskolát repülnének! Most már elfajult a rádiószöveg: - A pifkék nem látják az amikat! - Biztosan nem is látták. Mi meg már póttankok nélkül táncoltunk, a szó szoros értelemben, az ideges feszültségtől. Drámai hangulat. Csak a három parancsnok beszél. Főleg Laci. Legalább négyszer kér parancsot az emelkedésre és a szembefordulásra. A válasz mindig az, hogy nem Mustangok, hanem német felderítő vadászok vannak fölöttünk! Parancsot végrehajtani, a német egységet biztosítani! - Laci a velejéig katona volt. Ha nem az tán ma is élne! Tartotta magát a parancshoz.

Oldalra néztem. Málik Jóska úgy táncolt, mintha hatalmas termik dobálná, vagy én táncoltam? Ki tudja. A feszültség fokozódott. Mindjárt összeütközünk Jóskával, jobbra nem húzhatok, ott Molnár Laci van. Ekkor a rádióban jól hallom Drumit: - A Mustángok a napból támadnak! - Majd Debrődy Gyurka félreismerhetetlen hangja: - Hátul légiharc!



Az események felgyorsultak, mint amikor a filmet felpörgetik. Molnár Laci úgy rávágta a vészteljesítményt, hogy jó 50 méterrel elmaradtam tőle, de ezt a távolságot már tartani tudtam. A németek előttünk repültek 600 méterrel, kb. 100 méterrel alacsonyabban, még mindig póttankkal. Laci melléjük akart repülni, és a parancsot a végsőkig teljesítve jelezni akarta nekik a Mustangokat. Már én is 100 méternél közelebb voltam a németekhez, Laci még közelebb, és akkor Laci billegtetett majd rövid sorozatot lőtt a németek elé, hogy vegyék már észre magukat. Abban a pillanatban apró villanásokat láttam Laci gépének törzsén és apró füstpamacsokat... Laci gépe kissé felhúzott, majd élesen jobbra bedőlve a föld felé borult, egyre több fehér és fekete füstöt húzva maga után. (De nem lángokkal égve!).

És ekkor sárga nyomjelzők áradata hátulról. Csíkos mintázatú farokrész, csillogó géptest, jellegzetes hassal, jobbra tőlem, tíz méterre, és legalább 80-100Km/h sebesség többlettel túlszalad rajtam. Ez lőtte le Lacit, villan belém a felismerés. Hátra se nézek, látom, hogy beleszalad a célzókörömbe! Nincs messzebb 50 méternél. Minden fegyverből tűz!! Más is lő, látom a sok találatot és a Messzer nyomjelző lövedékeit, de azt is hogy égnek a póttankos német gépek! Ezek úgy haltak meg, hogy azt sem tudták, mi történik velük.

A Mustang nem gyullad ki, de meredeken lefordul. Én utána, de már látom, bekapta. Alattam egy elég nagy település, távolabb a Rába. Jánosházától délnyugatra vagyok. Ekkor fényjelző lövedékek süvítenek el a kabinom mellett. Nem kapok találatot, de a botot előre "feketedésig" nyomom, a gyorsuló zuhanásban fellépő erők miatt elfeketedik előttem a világ. Teljes gázzal zuhanok, közben lépem és csavarom a gépet. Trimmelek és olyan fizikai erőt fejtek ki, mint egy mozdony, akkorák a kormányerők.


A fényjelzők elmaradnak, a fülem úgy ropog, mint egy géppuska. Fel is kell venni a gépet. Már nemcsak sötétülök, hanem csillagokat és vöröset is látok, ami nálam a végső jel. Kieresztem és csaknem 1000Km/h sebességgel robogok. Jobb kéz felöl a Somló magasodik, ebből tudom Veszprém irányába tartok. A fejem pörög, de gépet nem látok, hangot nem hallok. Mélyrepülésben maradok. Nem valami dicsőséges a hangulatom. Mi van a többiekkel, Lacival? Nem volt-e részemről gyávaság, hogy a földig zuhantam?

Ma már tudom a választ, de akkor nehéz perceim voltak. Végül is nem tehettem mást. Arra, hogy esetleg lelőttem egy Mustangot, nem is gondoltam, hiszen nem láttam becsapódni. Különben is mások is lőtték.

Jutas fölé érek a Papod irányából. Leszállás közben látom, hogy két gép gurul be a felállítási vonalra. Olyan csendesen rácsapás nélkül oldalgok a másik kettő mellé, mint akit megvertek. Ok se beszélnek. Huszár és Boldizsár. Boldizsár Laci a fejét csóválja, és csak szívjuk a cigarettát. Telefonon jelentjük az eseményeket, de minden századból hiányzanak még. Nézzük az óránkat. Már nem jöhetnek. Lejárt a Messzer maximális repülési ideje. Lehajtjuk a fejünket. A mi századunkból nem tért vissza a kötelékparancsnok, Molnár Laci, Nánási, Nyemecz és Karácsonyi... A Retektől nincs hír Tóth Drumiról. keservesen telnek az órák, majd jönnek a jelentések a csendőrösökről. Nyemecz Jancsi kiugrott, az ejtőernyőn lógott, amikor szétlőtték a hasát. Még élt földetéréskor, el tudta mondani, mit csináltak vele. A sümegi korházban halt meg még aznap. Szombathelyről kapjuk a hírt, Karácsonyi Miska összeégett, de még él. Reméljük megmarad. Ő is ejtőernyővel ugrott.


Délután egy dunántúli grófi kastélyból üzennek, hogy két magyar hadnagyért küldjenek autót. Tóth Drumi és Nánási Kálmán még világosban megérkeznek. Légiharcaikat megvívva, szétlőtt gépeikkel, ötperces időkülönbséggel értek földet a grófi porta közelében. Drumi volt az első. Hasra szálló gépe áttörte a kastélyt körülvevő kerítést és nagy csörömpöléssel a park közepén, a szökőkút mellett állt meg. Drumi kiszállt és a rá jellemző higgadt módon elnézést kért, hogy ebéd közben zavarta meg az odaigyekvő grófi családot és személyzetüket. A grófné megkérdezte, hogy egyedül érkezett-e? Abban a pillanatban, tőlük alig párszáz méterre újabb gép szállt hasra, álló motorral. Drumi ismét elnézést kért, és közölte, hogy immár ketten vannak, de reméli ez a szám nem változik. Perceken belül megjelent Nánási is, és "híres" nyolcadik kerületi stílusában elrendezte a grófékat. Végül is ebédet kaptak, sőt Nánási még hónapokig levelezett az egyik grófkisasszonnyal, akár a mesében. A szomorú napnak ez volt az egyetlen derűs mozzanata."

Az amerikaiak elleni harc macska-egér játékhoz hasonlított. Meg kellett találni a bombázók legvédtelenebb pontját. Ha ez sikerült, akkor általában 1 rácsapásra volt idő. A bombázótámadás végeztével a veszély nem múlt el, ugyanis a támadás után rajokra, géppárokra szakadt egységek nyakába sokszor több századnyi vadász "esett", mert a kísérővadászok a bombázók segélykérésére nagyon gyorsan a támadás helyszínére értek. Ilyenkor a szétszóródott vadászokat sokszor földközelben a saját repülőtérig üldözték és leszállás közben is lőtték az amerikaiak (amennyiben nem jelentek meg a vadászok, a bombázók általában súlyos veszteségeket szenvedtek). Ha nem sikerült "lyukat" találni a védelmen, meg kellett próbálni leválasztani a kísérővadászokat a bombázókról, hogy a német-magyar rombolók támadhassák őket. Az amerikai vadászgépek nagy létszáma miatt ez nem mindig volt sikeres.

Aug. 7-én 8 magyar és legalább 9 német Bf 109 zuhant le. 2 magyar pilóta meghalt (Molnár László hadnagy és Nyemecz János zászlós). Mindkettejüket ejtőernyőn függve lőtték agyon az amerikai vadászok. 1 magyar pilóta megsebesült. A német kötelék 2 halottat és 4 sebesültet vesztett. Az aug. 7-ét követő napokban, hetekben sűrűn bizonyították az USAAF bombázói, amit a BBC londoni adása rendszeresen sugárzott, azaz: "Hungary is on the list!", vagyis Magyarország is rajta van a listán...


A Pumák lelőttek 61 négymotoros bombázót és 46 egy- és kétmotoros vadászt. Saját veszteség 30 pilóta és 78 gép (a nagyobb létszámban bevetett Luftwaffe erők 53 négymotoros bombázót és 20 egy- és kétmotoros vadászt lőttek le, veszteségük 43 pilóta és 88 gép volt). A harcok hevességére jellemző, hogy az amerikai vadászok többször lőtték az ejtőernyővel menekülő vagy sérült géppel kényszerleszálló pilótákat. A veszteségek súlyosak voltak. Több tapasztalt pilóta is hősi halált halt, köztük vitéz Molnár László hadnagy, akit aug. 7-én lőttek le. 132 bevetésen 25 légigyőzelmet ért el. Haláláig hazánk legeredményesebb vadászrepülője volt.


Szeptember-október folyamán több változás is történt az osztály életében. Az egyik fontos esemény, hogy szeptember 19-ével az osztályt ezreddé fejlesztették, megalakult a 101/II. osztály ugyancsak 3 századdal - 101/4. Vihar, 101/5. Mókus, 101/6. Kölyök (kiképzőszázad) - Csathó Gyula őrnagy parancsnokságával. Heppes Aladár lett az Ezredparancsnok, Scholtz Miklós pedig a 101/I. parancsnokságát vette át. Új gépeket is kaptak, a 20 mm-es orrágyú helyett 30 mm-es került beépítésre és elkezdték a gépekbe szerelni az MW-50 teljesítményfokozót is. Ez néhány percre megnövelte a teljesítményt és már le lehetett hagyni a gyorsnak számító Mustangot is. Az átalakítások azonban lassan haladtak és még januárban is volt gép 30 mm-es ágyú és MW-50 nélkül.

Időközben a front elérte Magyarországot, ezért ekkortól a szovjet légierő gépei jelentették a nagyobb fenyegetést. Az első harci bevetést október 12-én repülték Szeged térségében a szovjetek ellen. November 8-ától az ezredet kizárólag csak a szovjet légierő ellen vetették be. A fronthelyzet miatt hazatelepült a 102. vadászrepülő-osztály (két századdal, 102/1, 102/2) és egészen '45 január közepéig - amikor is a 102. vad. oszt. egy századdal kiegészülve a Puma ezred III. osztálya lett - sok közös bevetést repültek a 101-esekkel.

A szovjet légierő más taktikát alkalmazott mint az amerikai. Nem a hátországot támadták nagyszámú repülőgéppel, hanem a frontcsapatokat támogatták kisebb kötelékekkel. Ez azt jelentette, hogy nem voltak 30-40-50 szeres létszámfölényben a magyar vadászokkal szemben. Néha még az is előfordult, hogy a magyar vadászok voltak többen. Több lett a bevetés is, az amerikaiak taktikájukból adódóan nagyobb időközönként bombáztak magyar, osztrák esetleg szlovák célokat - előfordult, hogy 10 napig nem volt bevetés. Az oroszok viszont minden nap - amikor az időjárás lehetővé tette - támogatták a földi csapatok harcait. Ezek ellen pedig emelték a magyar vadászok kisebb-nagyobb kötelékeit. A szovjet gépek ellen ritkán repültek osztálybevetéseket, inkább csak 1-2 század, de volt, hogy csak 1 raj - 4 gép - szállt fel. Az USAAF-tól különbözően a szovjetek inkább egymotoros, vastag páncélzatú csatarepülőkkel támogatták a szárazföldi előrenyomulást. Ezek voltak az Il-2-es Sturmovikok.


Természetesen vadászgépeik (La-5, La-7, Jak-9, Jak-3, stb.) is jelen voltak, így nem volt könnyű a magyar és német vadászok dolga. Ezt csak nehezítette, hogy a Bf 109 G szinte valamennyi változata a 4000-6000 méter fölötti magasságban hatékonyabb, a Sturmovikok pedig kifejezetten alacsonytámadók. A szovjetek ellen alkalmazott taktika tulajdonképpen igen egyszerű volt. A magyar vadászok általában 6000 méter felett repültek be az adott légtérbe - ha a látási viszonyok ezt lehetővé tették, felhős időben 1000 méteres berepülés sem volt ritka - míg erre a magasságra a szovjet vadászok ritkán emelkedtek. Ők 3-4000 méteren kísérték a földközelben repülő és földi csapatokat támadó Il-eket. A messerek a 2-3000 méteres magasságfölényüket kihasználva, zuhanásban törték át a vadászok "védőgyűrűjét", majd hátulról-alulról lőtték az Il-ek hűtőjét.


Ha a hűtő találatot kapott (amihez nagyon jó célzás kellett!), akkor gyakran kigyulladt vagy füstölni kezdett a gép. Az Il-ek vadászvédelme legtöbbször nem tudott beavatkozni a támadók tempóelőnye miatt. A vadászok közül inkább a La-5, La-7 típusokat tartották veszélyesebbnek. Repülni kellett alacsonytámadó bevetéseket is, amiket nem nevezhetünk éppen veszélytelen feladatnak. Az ellenséges földi csapatok a pisztolytól a 37 mm-es légvédelmi gépágyúig szinte minden lehetséges tűzfegyverrel védték magukat a támadóktól. A veszteségek jó részét alacsonytámadások közben szenvedte el az ezred. Dec. 22-ig újabb 24 fő repülőgép-vezető volt a veszteség. Ennek ellenére a magyar pilóták szép eredményeket értek el a vöröscsillagos gépek ellen. Például január folyamán a

• 101/I. repült 83 bevetést, elért 28 győzelmet, elvesztett 3 pilótát és kb. 20 gépet, a
• 101/II. repült 53 bevetést 25 légigyőzelem ellenében, 2 fő veszteséggel, a
• 101/III. pedig 15 győzelmet ért el 1 fő veszteséggel.

Január közepén megalakult a 101/III. osztály, 3 századdal - 101/7. Káró Ász, 101/8. Ricsi, 101/9. Béka - Kovács József őrnagy parancsnokságával. Ekkor már Bf 109 G-10 és G-14-es gépeket használtak. Januárban mindössze 7 nap volt teljesen alkalmas a bevetésre, így végre alkalom nyílt némi pihenésre... Amint az idő jobb lett, a bevetések újra sűrűsödtek, tovább forgott a haláltangó. A növekvő saját légigyőzelmekkel szemben a veszteségek, bár számszerűleg rendkívül alacsonyak voltak, de mégis igen súlyosan érintették a még megmaradt, kiképzett és már nagy haditapasztalattal rendelkező vadászok egyre fogyó, kis létszámú csoportját.


A 101. Vadászezred feladata 1945 elején már csak a saját arcvonal légitámogatása volt. Az I. és III. osztályt összevonták, majd később újra szétválasztották. A földi helyzet miatt a front magyarországi szakasza gyorsan haladt nyugat felé, így a Pumáknak március 21-én el kellett hagyni Veszprémet és Kenyeribe kellett átrepülniük. 24-én Szombathelyre, majd azt követően Grosspetersdorfba, 31-én pedig Tullnba települtek. A háborút ezekről a repterekről is fegyelmezetten és becsülettel vívták, noha a hazájukat már nem védhették. Áprilisban újabb átszervezés, az osztályok géplétszámát 16-ra csökkentették - tulajdonképpen minden osztály, egy megerősített századnak felelt meg. Az utolsó hónapokban, nem volt más, tengelyhatalmi, harcoló repülőalakulat a 101-eseken kívül a front ezen szakaszán, ők vették fel a harcot az amerikai és szovjet gépek tömegeivel egészen a május 3-i végig. Az utolsó győzelmet ápr. 17-én aratta Kiss főhadnagy egy Jak-9-cel szemben. 1945. április 23. az ezred utolsó bevetési napja. 8 gép szállt fel egy alacsonytámadási feladatra. 3 gép nem tért vissza (légiharc Mistelbach és a Morva folyó között). Pilótáik máig eltűntként vannak nyilvántartva. A következő héten gépeket még kaptak, de bevetést már nem repültek. A háború végét Raffeldingben élték meg, ahol az egység összes gépét felgyújtották. Május 5-én megadták magukat az amerikai 206. műszaki zászlóalj parancsnoka előtt és elindultak a Wels közelében lévő hadifogolytáborba.

Összefoglaló:

A Pumák az 1943-as oroszországi, valamint az 1944-es honi légvédelmi és az 1944-45-ös arcvonalbeli harcok idején a következő "hivatalosan is elismert" légi-győzelmeket érték el: 70 db szovjet repülőgépet 1943-ban, 218 darabot 1944-45 év folyamán. Összesen 288 lelövés. 61 db amerikai négymotoros bombázót 1944-ben, 3-at '45-ben és 46 vadászgépet 1944-ben, 1-et '45-ben. Összesen 108 légigyőzelmet arattak az amerikaiak ellen. A Pumák az amerikaiak és szovjetek ellen összesen 396 igazolt légi győzelmet arattak. A legeredményesebb pilóta, vitéz Szentgyörgyi Dezső zászlós, 29 igazolt légigyőzelemmel. A háború alatt egyszer sem lőtték le, nem kellett ejtőernyős ugrást vagy kényszerleszállást végrehajtania. 1971-ben halt repülőhalált a MALÉV koppenhágai járatának katasztrófája során.


A Pumák közül sokan, nagyon sokan adták fiatal életüket a hazáért. Nem latolgatták a háború értelmét, kimenetelét, harcuk jogosultságát. Védték a magyar légteret. Különleges tisztességnek számított közéjük tartozni, bajtársukká lenni, velük élni - és velük halni. Természetes, hogy soraikból kerültek ki a nagy magyar repülő ászok: Debrődy György, Molnár László, Kenyeres Miklós, Tóth Lajos és Szentgyörgyi Dezső. A veszteségek, a Pumák kis számához mérten súlyosak (főként a 101/I. osztályé, amely a legsúlyosabb harcokat viselte '44 nyarán). A 101. Vadászrepülő-osztályból majd ezredből, megalakulásától kezdve, hősi halált halt 51, megsebesült 30, eltűnt 21, hadifogságba esett 7 pilóta.


A magyar pilóták (vadászok, bombázók, felderítők, futárok, stb.) mind megtették, amit a haza védelmében tenni lehetett. Jellemző volt még a magyar pilóták lovagiassága és becsületessége, az ellenfél tisztelete. A Puma ezred pilótái a háború végén amerikai hadifogságba kerültek. Talán nem kell részletezni, hogy ez mekkora szerencse volt a Gulágot vagy esetleg kivégzést jelentő szovjet hadifogsághoz képest. Más kérdés, hogy a következő években (kommunista hatalomátvétel, stb.) a magyar második világháborús pilótákat (főleg a vadászokat), igen negatív színben tüntették fel ("Horthysta", "fasiszta" katonai múltjukat rótták fel nekik, szovjet gépek lelövését, stb.). Így várható volt, hogy a vörös terror sok magyar pilótát is elér.

Ezt előre megsejtve nem egy pilóta választotta a letelepedést különböző nyugat-európai vagy amerikai országban. Az itthon maradtak közül sokan börtönbe kerültek, verések, kínzások kíséretében. Néhányan közülük bele is haltak a börtönévekbe, de volt akit kivégeztek (pl. Tóth "Drumi"). Szerencsére jó néhányan túlélték ezeket az éveket is. Köztük volt Tobak "Cica" is, aki könyveivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar második világháborús repülők méltó tiszteletben részesüljenek egyedülálló tetteikért, hősies helytállásukért és a hazáért áldozott életükért.

A Puma név és jelvény 1988-ban éledt fel újra, amikor a kecskeméti 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis 1. vadászrepülő százada a Puma nevet vette fel. Akkor MiG-21-gyel, majd 1994-től MiG-29-cel repültek. Sok nemzetközi gyakorlaton bizonyították már felkészültségüket, melyről a külföldi pilóták is elismeréssel nyilatkoznak. A Puma hagyományok felelevenítésében és az Öreg Pumákkal való jó kapcsolat ápolásában kiemelkedőek Hegedűs "Gege" Ernő korábbi századparancsnok érdemei. Jelenleg folyik a század átképzése és átfegyverzése a svéd JAS-39 Gripenre, mellyel új időszámítás veszi kezdetét a Puma század életében.

Felhasznált irodalom:

• Tobak Tibor: Pumák Földön-Égen
• Tobak Tibor: Pumák és Boszorkányok
• Tobak Tibor: Pumák és a Többiek
• Punka György: A "Messzer"
• M. Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő
• Nagyváradi-M. Szabó-Winkler: Fejezetek a Magyar Katonai Repülés Történetéből
• Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi Háború Magyarország Felett I-II
• Bernárd-Mujzer-Hangya: Horrido
• Krascsenics Lajos: Egy Magyar Királyi Vadászrepülő Visszaemlékezései
• Császár Ottó: Élet és Halál a Levegőben
• Becze Csaba - Elfelejtett Hősök - A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban
• Punka-Sárhidai: Magyar Sasok
• Top Gun és Aranysas repülőmagazinok