17-kor indulás, ha jól látom?
Vagy az G idő szerint van?
Mega Battle of Britain (MBoB) Campaign (Farber)
Moderátorok: VO101_Sheriff, VO101_Tom
-
VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
Ez GMT! Mi +1-ben vagyunk.
-
VO101_NateDog
- Hozzászólások: 2244
- Csatlakozott: 2007.10.24. 18:12
- Tartózkodási hely: Dorog
- Kapcsolat:
Ez a kezdési időpont nekem sajnos nem jó.
-
Dumbo
- Hozzászólások: 121
- Csatlakozott: 2012.11.20. 19:24
OK!
Akkor GMT 17+1-kor elvileg vagyok.
Akkor GMT 17+1-kor elvileg vagyok.
-
VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
6 és 10 között bármikor jöhetsz. Persze 10-kor már nem érdemes, de a lehetőség megvanVO101_NateDog írta:Ez a kezdési időpont nekem sajnos nem jó.
-
VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
Ok. Remélem, hogy én is.Dumbo írta:OK!
Akkor GMT 17+1-kor elvileg vagyok.
-
1/3_vszd_Tazar
- Hozzászólások: 230
- Csatlakozott: 2013.02.12. 00:58
Egy kis élménybeszámoló a tegnapi repülésről:
Tegnap sikerült lekésni az indulást, mentségemre legyen mondva, hogy az önkéntes magyar kontingens tagjai közül még így is én voltam a második.
Egészen pontosan 2,5 órával késtem le az indulást, de a szerelők nem szóltak egy szót se, amióta elnézem nekik, hogy a bevetésekről megmaradt üzemanyagot a francia lakosság felé értékesítik, piaci - mármint feketepiaci - alapon. A parancsnok sem tett semmilyen megjegyzést, hiszen a kormányzó felesége nagynénjének az ángya, anyai nagymamám testvérének szobatársa volt a kollégiumban, azaz a főméltóságú kormányzó nekem csak Miklós bátyám.
Rádiós bejelentkezésemre mindössze azt az utasítást kaptam, hogy ők bombázókat kísérnek, már London felé járnak, szerezzek egy gépet, és szóljak, ha odaértem. Viktor, viktor!
Coquelle-ről elsőre sikerült elstartolnom, kibogarásztam a térképen, hogy laza 300 fokon repülve előbb-utóbb London felett találom magam. Oké, a Csatorna fölé kiérve csináltam még egy bal kört, így 2500-3000 méteren álltam irányra. Az angol partok előtt elértem a 6900 métert, feljebb már nem akartam menni, nehogy kondenz alapján könnyebben kiszúrjanak.
A közeli angol reptér légvédelmi lövészeinek ennek ellenére nem jelentett problémát az észlelés. Vidám díszlövésekkel szegélyezték az utam. A legutóbbi hírszerzési jelentések szerint jelentősen javult az angol légvédelem hatékonysága, de én ezt nem vettem észre. Eszembe ötlött a kérdés: vajon hogy magyarázzák majd meg az angol lövegkezelők, hogy +100 lőszert kilőttek egy magányos 109-re, minden eredmény nélkül. Aztán rájöttem: őket sem kell félteni. Mire a jelentéseket megírják, a magányos 109-esemből valószínűleg egy egész stuka geschwader lesz vadászfedezettel. Amelyből ők egyetlen 109-es kivételével minden gépet elpusztítottak. Óriási győzelem ez a brit légelhárítás történetében. Talán egyszer még valami emléknapot is alapoznak erre. Ha valaki kérdezi: a roncsok természetesen a tenger fenekén nyugszanak. Aki nem hiszi, járjon utána!
Az angol elhárítás mindent elsöprő tüzében tehát rendületlenül törtem előre célom felé. Ami, ami, ami... Hol is van? Illetve hol is vagyok? Elővettem a térképet és megalapozott tudományos módszerekkel - azaz becsléssel - megpróbáltam megállapítani helyzetemet. Annyit sikerült kisilabizálni, hogy valahol Maidstone környékén lehetek. Viszont, ha ez Maidstone, akkor hol a város? Ja, a jobb szárny alatt. De lenni kell itt valahol valamilyen erdő mellett egy reptérnek is. Nézd már! Pont alattam van!
Sőt már Londont is tisztán látni. Ideje bejelentkezni! Közöltem tehát a rádión, hogy hamarosan megérkezem London fölé, azon belül pontosan merre is orientálódjak? A válasz meglehetősen rövid volt: ők most szállnak le, mert ők időközben már hazaértek. De mivel úgyis jönnek a következő körre, nekem meg még van 300 liter üzemanyagom, várjam meg őket ott, ahol vagyok, szólt a parancs.
Ez azért szíven ütött! Dél-Kelet-Anglia kellős közepén körözgessek 40 százalék gázon, miközben az egész angol honi légvédelem egyedül rám vadászik?! Egy pillanatra az is átfutott a fejemen, hogy a parancsnok így akar megszabadulni tőlem!
Átgondolva a helyzetet rájöttem, hogy még ha így is van, nagyon más lehetőségem nincs. Visszafelé repülve is át kell vágnom az angol légvédelmen, ráadásul mire újra felszállnék, a többiek már megint elérik a célokat. Tehát a feladat adott: fél óráig nekem kell helytállnom az egész angol légvédelemmel szemben! 
Oké, igyekeztem felnőni a feladathoz. Az english ponti félszigetet a szárazföld felől kerülöm meg, hogy ne vonjam magamra a lympne-i vagy a littlestone reptér áruló pamacsait. Majd pedig az angol partvonallal párhuzamosan, de még mindig lőtávolon kívül repülve, a kondenzalap alatt járőrözve várom, hogy a többiek megérkezzenek. Közben pedig kiguvadt szemmel fürkészem az angol légteret.
Egy lélekkel sem találkoztam az állítólag kísértetek járta angol sziget felett. Már kiértem english pointtól délre a tenger fölé, amikor két óránál egy kicsivel alacsonyabban megpillantottam a két kontaktot. Hurrikánok! Úgy megijedtem, hogy majdnem lefejeltem az ablakkeretet! Ám ők ügyet sem vetettek rám, mivel én is a szárazföld felől érkeztem, tehát feltehetőleg baráti gép lehetek - gondolhatták. Jelentettem őket rádión, mire meglehetősen tömör utasítást kaptam: Akkor hajrá!
Nem mondom, hogy teljesen nyugodt voltam, amikor utánuk fordultam. A két gép azonban lustán repült előttem tovább nyílegyenesen, mintha ott se lennék. Vagy nem vettek észre, vagy csak egy futó pillantásra találtak csak méltónak, és azt hitték, én is csatlakozni szeretnék a kötelékhez. Alaposan meglepődhettek, amikor tüzet nyitottam a kísérőre. Egy kicsit alá toltam a fűrészt, és alulról lőttem végig. Kopogtak, robbantak rajta a találatok. Látszott, hogy valami vezérlése elment.
Felhúztam és kerestem a vezérgépet, de közben a másik irányból is bevillant egy kontakt. Légtérellenőrzéskor kiderült, hogy az eltalált gép az, de ő végül átment folyamatos süllyedésbe. Amikor végül rácsaptam a vezérre, az már jó előre leborított. Éppen azon gondolkodtam, hogy utána menjek-e, amikor vetettem egy pillantást hátra. Három Spit nyomta utánam, olyan dühösek voltak, hogy szinte hallani véltem, ahogy a fogukat csikorgatják. Le is nyomtam a fűrészt, de most már inkább french point irányába, és addig nyomtam előre a botot, amíg el nem értem a 700-710 km/h-s sebességet. Csak 2000 méteren mertem hátra nézni. Szerencsére nem követtek, tartották magukat a parancsukhoz.
Végül sikerült összerádiózni magam az önkéntes magyar kontingens többi tagjával is, a lympne-i öböl fölött még lekergettük a 7000-en próbálkozó maradék angolt, és vacsorára is hazaértünk, méghozzá hiánytalanul. Ráadásul maradt még 90 liter üzemanyagom, a szerelők nagy örömére.
A Hurrikán, amit meglőttem valószínűleg leszállt. De akkor is vitathatatlan tény marad: azon a délutánon - legalábbis amíg az előző hullám leszállt és a következő még nem szállt fel újra, tehát olyan fél, vagy inkább negyed óráig - a magyar légierő korlátlan légi fölényt vívott ki Dél-Kelet-Anglia egén. 
Tegnap sikerült lekésni az indulást, mentségemre legyen mondva, hogy az önkéntes magyar kontingens tagjai közül még így is én voltam a második.
Egészen pontosan 2,5 órával késtem le az indulást, de a szerelők nem szóltak egy szót se, amióta elnézem nekik, hogy a bevetésekről megmaradt üzemanyagot a francia lakosság felé értékesítik, piaci - mármint feketepiaci - alapon. A parancsnok sem tett semmilyen megjegyzést, hiszen a kormányzó felesége nagynénjének az ángya, anyai nagymamám testvérének szobatársa volt a kollégiumban, azaz a főméltóságú kormányzó nekem csak Miklós bátyám.
Rádiós bejelentkezésemre mindössze azt az utasítást kaptam, hogy ők bombázókat kísérnek, már London felé járnak, szerezzek egy gépet, és szóljak, ha odaértem. Viktor, viktor!
Coquelle-ről elsőre sikerült elstartolnom, kibogarásztam a térképen, hogy laza 300 fokon repülve előbb-utóbb London felett találom magam. Oké, a Csatorna fölé kiérve csináltam még egy bal kört, így 2500-3000 méteren álltam irányra. Az angol partok előtt elértem a 6900 métert, feljebb már nem akartam menni, nehogy kondenz alapján könnyebben kiszúrjanak.
A közeli angol reptér légvédelmi lövészeinek ennek ellenére nem jelentett problémát az észlelés. Vidám díszlövésekkel szegélyezték az utam. A legutóbbi hírszerzési jelentések szerint jelentősen javult az angol légvédelem hatékonysága, de én ezt nem vettem észre. Eszembe ötlött a kérdés: vajon hogy magyarázzák majd meg az angol lövegkezelők, hogy +100 lőszert kilőttek egy magányos 109-re, minden eredmény nélkül. Aztán rájöttem: őket sem kell félteni. Mire a jelentéseket megírják, a magányos 109-esemből valószínűleg egy egész stuka geschwader lesz vadászfedezettel. Amelyből ők egyetlen 109-es kivételével minden gépet elpusztítottak. Óriási győzelem ez a brit légelhárítás történetében. Talán egyszer még valami emléknapot is alapoznak erre. Ha valaki kérdezi: a roncsok természetesen a tenger fenekén nyugszanak. Aki nem hiszi, járjon utána!
Az angol elhárítás mindent elsöprő tüzében tehát rendületlenül törtem előre célom felé. Ami, ami, ami... Hol is van? Illetve hol is vagyok? Elővettem a térképet és megalapozott tudományos módszerekkel - azaz becsléssel - megpróbáltam megállapítani helyzetemet. Annyit sikerült kisilabizálni, hogy valahol Maidstone környékén lehetek. Viszont, ha ez Maidstone, akkor hol a város? Ja, a jobb szárny alatt. De lenni kell itt valahol valamilyen erdő mellett egy reptérnek is. Nézd már! Pont alattam van!
Sőt már Londont is tisztán látni. Ideje bejelentkezni! Közöltem tehát a rádión, hogy hamarosan megérkezem London fölé, azon belül pontosan merre is orientálódjak? A válasz meglehetősen rövid volt: ők most szállnak le, mert ők időközben már hazaértek. De mivel úgyis jönnek a következő körre, nekem meg még van 300 liter üzemanyagom, várjam meg őket ott, ahol vagyok, szólt a parancs.
Ez azért szíven ütött! Dél-Kelet-Anglia kellős közepén körözgessek 40 százalék gázon, miközben az egész angol honi légvédelem egyedül rám vadászik?! Egy pillanatra az is átfutott a fejemen, hogy a parancsnok így akar megszabadulni tőlem!
Átgondolva a helyzetet rájöttem, hogy még ha így is van, nagyon más lehetőségem nincs. Visszafelé repülve is át kell vágnom az angol légvédelmen, ráadásul mire újra felszállnék, a többiek már megint elérik a célokat. Tehát a feladat adott: fél óráig nekem kell helytállnom az egész angol légvédelemmel szemben! Oké, igyekeztem felnőni a feladathoz. Az english ponti félszigetet a szárazföld felől kerülöm meg, hogy ne vonjam magamra a lympne-i vagy a littlestone reptér áruló pamacsait. Majd pedig az angol partvonallal párhuzamosan, de még mindig lőtávolon kívül repülve, a kondenzalap alatt járőrözve várom, hogy a többiek megérkezzenek. Közben pedig kiguvadt szemmel fürkészem az angol légteret.
Egy lélekkel sem találkoztam az állítólag kísértetek járta angol sziget felett. Már kiértem english pointtól délre a tenger fölé, amikor két óránál egy kicsivel alacsonyabban megpillantottam a két kontaktot. Hurrikánok! Úgy megijedtem, hogy majdnem lefejeltem az ablakkeretet! Ám ők ügyet sem vetettek rám, mivel én is a szárazföld felől érkeztem, tehát feltehetőleg baráti gép lehetek - gondolhatták. Jelentettem őket rádión, mire meglehetősen tömör utasítást kaptam: Akkor hajrá!
Nem mondom, hogy teljesen nyugodt voltam, amikor utánuk fordultam. A két gép azonban lustán repült előttem tovább nyílegyenesen, mintha ott se lennék. Vagy nem vettek észre, vagy csak egy futó pillantásra találtak csak méltónak, és azt hitték, én is csatlakozni szeretnék a kötelékhez. Alaposan meglepődhettek, amikor tüzet nyitottam a kísérőre. Egy kicsit alá toltam a fűrészt, és alulról lőttem végig. Kopogtak, robbantak rajta a találatok. Látszott, hogy valami vezérlése elment.
Felhúztam és kerestem a vezérgépet, de közben a másik irányból is bevillant egy kontakt. Légtérellenőrzéskor kiderült, hogy az eltalált gép az, de ő végül átment folyamatos süllyedésbe. Amikor végül rácsaptam a vezérre, az már jó előre leborított. Éppen azon gondolkodtam, hogy utána menjek-e, amikor vetettem egy pillantást hátra. Három Spit nyomta utánam, olyan dühösek voltak, hogy szinte hallani véltem, ahogy a fogukat csikorgatják. Le is nyomtam a fűrészt, de most már inkább french point irányába, és addig nyomtam előre a botot, amíg el nem értem a 700-710 km/h-s sebességet. Csak 2000 méteren mertem hátra nézni. Szerencsére nem követtek, tartották magukat a parancsukhoz.
Végül sikerült összerádiózni magam az önkéntes magyar kontingens többi tagjával is, a lympne-i öböl fölött még lekergettük a 7000-en próbálkozó maradék angolt, és vacsorára is hazaértünk, méghozzá hiánytalanul. Ráadásul maradt még 90 liter üzemanyagom, a szerelők nagy örömére.
A Hurrikán, amit meglőttem valószínűleg leszállt. De akkor is vitathatatlan tény marad: azon a délutánon - legalábbis amíg az előző hullám leszállt és a következő még nem szállt fel újra, tehát olyan fél, vagy inkább negyed óráig - a magyar légierő korlátlan légi fölényt vívott ki Dél-Kelet-Anglia egén. -
V.4_Pogi
- Hozzászólások: 124
- Csatlakozott: 2010.03.25. 11:55
Nagyon tetszett az irományod 
gratula hozzá 
gratula hozzá -
VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
Mentségemre legyen mondva, hogy Gruberék mellett én is kísérő voltam, ugráltam ki-be a magyar és az amerikaiak TS-e közt, az első támadás nekem is úgy nézett ki, hogy egyedül felszálltam, és mire megtaláltam őket Londonnál, akkor indultak haza (pont lekéstem a légi harcot meg ahogy a stukák megbombázták Biggin Hillt). Teljesen elfelejtettem, hogy közben te is felénk repülsz már. Szorri. De legalább neked izgalmasabb volt utána, mint nekem
-
1/3_vszd_Tazar
- Hozzászólások: 230
- Csatlakozott: 2013.02.12. 00:58
Semmi gond, Tom! Egy gép nem írhatja felül egy kötelék sorsát. De végül is így lett jó, meg kellett a történetbe egy kis drámai hatás.
Egy gép nem írhatja felül egy kötelék sorsát. De végül is így lett jó, meg kellett a történetbe egy kis drámai hatás.