Herr Laca írta:
Mondja már el valaki mik történtek!! Azért érdekli az embert!! Haló!:)
Felderítő küldit mentünk. Két schwarmra váltunk szét, 4-4 géppel. Én Tomot kisértem, szintben találtunk 6000-n egy Spitet, az kapott-sajnos Tom nem látta őt az elején én azért meglőttem, az angol megijedt, beletépett és dugóba esett, (ekkor udvariaskodott Tom hogy ő is lőheti-e, innen üzenem hogy legközelebb még akkor is ha már nincs szárnya és ég, ezért vagyunk géppár!
) TB és Tvr a parancs szerint közben továbbment felderíteni. Ekkor kaptunk még az arcunkba, mert ketten vagy hárman ránkborítottak, nem tudom honnan, én zuhanás után 3000-n szintben eltoltam egy spittel a hatórámban , próbáltam enyhén fordulva visszajutni Tomhoz, de kiadta a parancsot hogy tipli van, lelépünk, visszavettem az irányt a francia partok felé. Ő közben három géppel harcolt, ugrott, én végig szemmel tartottam a gépet mögöttem, de sajnos a távolság szép lassan, de biztosan csökkent. Nem vártam meg amíg tüzelni tud, gondoltam meglepem, fékszárny ki és szembetéptem vele. Csinos dogfight kerekedett ő is átesett egyszer ollózás közben meg én is, amikor próbáltam kiemelkedni. A
sikeresen végrehajtott taktikai dugóm eredményeként
elveszített, én valahol 45-50
cm magasan kivettem és szép lassan alulról, a holteréből követtem őt és emeltem rá, miközben a francia partok felé vette az irányt és emelkedett. Olyan 10 perc múlva kb. 2800-3000 m magasan lőtávolba kerültem, de megvártam amíg kitölti a revit és kényelmesen ellazul, majd hirtelen telibevertem mindennel ami van. Olaj-benzin jött belőle rögtön, plusz valószínűleg magára ránthatta otthon a monitort a gép mozgásából ítélve.
Otthagytam, tovább emeltem 7000-re és otthon meg leszálltam. Jó kis küldi volt, sajnos nem sokan szálltunk le.