Február 24-én (jövő hét vasárnap) AWC bevetés!
Most Indul az új online war első, teszt küldetése. Air War Campaign. Vasárnap magyar idő szerint 20:00-kor kezdünk, vagyis 19:30-ra TS-en kell lenni. Azért lett előrébb hozva, mert a szerveren tölthető idő 2 óra, és ez sokaknak már nagyon késő lenne.
Kellene nyilatkozni, hogy ki akar részt venni benne? Ugyanúgy MKHL néven hoztam létre csoportot. Viszont a sowc-ból nem automatikus az átkerülés, ezért mindeni jelezze vagy itt, vagy e-mailen, steman, mittudomén.
Pár szóban a war-ról. A waron nem lesz területfoglalás, a cél az ellenfél légierejének elpusztítása, vagy az összes repülőterének a használhatatlanná bombázása. A bevetési térkép az Arras és London közötti terület, illetve az ezeket határoló téglalap. Ezt elhagyni a játék során semmilyen esetben sem szabad! Mindkét oldalnak 5 repülőtere, és két védendő gyáregysége van. Ezeken az helyeken kitett épületek, és objektumok jelzik az elpusztítandó stratégiai célokat. A gyáregységeknek, és meghívható teherautó és hajó konvojoknak az a célja, hogy ha sérülés nélkül megússzák a bevetést, akkor adott számú pontot adnak, amit el lehet költeni repülőgépek pótlására, légvédelem pótlására, satöbbire. Természetesen az ellenfél feladata ezek elpusztítása, így az utánpótlástól, vagy a felszállóhelyektől megfoszthat minket. Amit persze mi nem engedhetünk, szóval egy bevetésen belül kell támadni, védekezni, de úgy, hogy nincs előzetes briefing. Sem a játékba kitett objektumok és konvojok felderítéséről, sem az ellenfél várható támadási helyéről nincs semmilyen info. A repülőterek, gyárak nem költözhetnek küldetések alatt, tehát az egyik hét felderítési adatait jó esélylel használhatjuk következő bevetésen is. Napszakok váltakozni fognak, egy bevetés reggel, egy délben, egy késő délután. A napszak úgy lett azért kiválasztva, hogy ez a láthatóságot ne korlátozza, inkább csak más atmoszférát teremt. Éjszakai bevetés nem lesz.
Itt egy rövid összefoglaló, sarokszámokkal, alap szabályokkal a SOWC fórumáról:
http://sowc.forumotion.co.uk/t247-air-war-campaign#1632
A repülőgépek elosztása is kicsit másképp történik majd mint a korábbi waron. Mivel sokkal bonyolultabb lesz a küldetések szerkezete, és fontos stratégiai döntéseket is kell hozni, bevezetésre kerül majd egy hét közbeni nap, amikor a hétvégi bevetést a századok kijelölt vezetői -és bárki aki még hozzá akar szólni- megbeszéljük, elosztjuk a gépeket, kialakítjuk a haditervet. Ezért a jövőben nem elég felszállás előtt 10 perccel beesni, már kb. hét közepén meg kell mondani, hogy jön-e az illető repülni, vagy sem. A parancsnoki meeting elejére nekem kellenek a számok, amikkel tervezni tudunk! Most is ezen voltam, remélem a legközelebbi rövidebb lesz A küldetések tervezése, célok kiválasztása aszerint történik majd, hogy mennyi pilótánk van, és azok milyen gépekkel tudnak / akarnak repülni. +- 1-2 ember nem számít, de nagyságrendileg tudnunk kell, hogy mivel számolhatunk. A repülőgépeket ez után osztjuk el. A játékban a gépek kiválasztása a szokásos módon történik, nem lesz a Tiger Moth-os kavarás.
Ahogy lesz más infóm, majd ide postolom.
AWC bevetések
Moderátorok: VO101_Sheriff, VO101_Tom
- VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
Na, változott a dátum, egy héttel később kezdünk, február 24-én vasárnap.
Ezen a hétvégén Schneiderék valami össznépi bombázó gyakorlást terveznek, azon nekünk is jó lenne részt venni.
Ezen a hétvégén Schneiderék valami össznépi bombázó gyakorlást terveznek, azon nekünk is jó lenne részt venni.
- VO101_tvr
- Hozzászólások: 677
- Csatlakozott: 2007.10.24. 08:44
Bombacélzós gyakorlás nagy magasságból?VO101_Tom írta:Ezen a hétvégén Schneiderék valami össznépi bombázó gyakorlást terveznek, azon nekünk is jó lenne részt venni.
A közelben feltűnő objektumok (pl hullámtörő gét a kikötőben) problémájára van már megoldás?
- VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
Nemtom mire gondolsz. Modokat az ATAg-osok csinálnak, hogy ők foglalkoznak-e vele, azt nem tudom.VO101_tvr írta:Bombacélzós gyakorlás nagy magasságból?VO101_Tom írta:Ezen a hétvégén Schneiderék valami össznépi bombázó gyakorlást terveznek, azon nekünk is jó lenne részt venni.
A közelben feltűnő objektumok (pl hullámtörő gét a kikötőben) problémájára van már megoldás?
Widukind-ék szoktak nagy magasságból bombázgatni, ők azt mondják nem gond a későn felbukkanó object, ha egyébként pontosan tudják, hogy hol van (erre kell majd a felderítés és a screenhot, amit fórumba kell majd feltenni, de ezeket a részleteket még megbeszéljük késpbb).
- VO101_tvr
- Hozzászólások: 677
- Csatlakozott: 2007.10.24. 08:44
Próbáld ki. A doveri kikötőbe tegyél hajót a hullámtörő gát mögé. Messziről olyan, mintha szabadon állna a hajó. Szépen alacsonyan rárepülsz és egyszercsak feltűnik a hajó előtt a fal és a bombázásnak lőttek.
Nagy magasságnál ezek a bug-ok hatványozottan tesznek keresztbe. Nekem már az Il-2 is későn adta fel a bombacélzóban az objektumokat, különösen, hogy 1 ember látja el a többfős személyzet dolgát.
Nagy magasságnál ezek a bug-ok hatványozottan tesznek keresztbe. Nekem már az Il-2 is későn adta fel a bombacélzóban az objektumokat, különösen, hogy 1 ember látja el a többfős személyzet dolgát.
- VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
Nem tudunk megoldást rá, Farberék keresik. De ehhez mélyebben kellene kódba nyúlni, mint amire egyenlőre lehetőségünk van...
- VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
Na, megint változott az időpont, mégis Február 17-én lesz az első bevetés. Schneider pár hétig nem lesz gépközelben, jövő héttől átvezényelték Floridából máshova, amit tegnap kapott kézhez. Az első bevetésen részt akar venni -egyébként technikailag nincs akadálya, minden készen van- ezért lesz most hétvégén.
Ma még nincs időm ezzel foglalkozni, de rövidesen kellene akkor, hogy ki jön, ki nem jön.
Ma még nincs időm ezzel foglalkozni, de rövidesen kellene akkor, hogy ki jön, ki nem jön.
- VO101_Mortuus
- Hozzászólások: 773
- Csatlakozott: 2007.10.28. 15:17
Elképzelhető, hogy tudok jönni egy első zúzdára. Level bombingot nem tudok vállalni, vadászat/alacsonytámadás jöhet. Esetleg Stuka, de még gyúrnom kell rá, a pontosság még nem az erőségem
Amit ma megtehetsz, azt holnap is.
- VO101_NateDog
- Hozzászólások: 2244
- Csatlakozott: 2007.10.24. 18:12
- Tartózkodási hely: Dorog
- Kapcsolat:
Én jövök!
- VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
Péntek este tartunk akkor majd egy nagy össznépi saját hosztos hiriget, ott mindenki azt gyakorol amire szüksége van (lesznek földi célok is), lehet 1v1-ezni, mások bombáznak, vagy tesztelik a lövészkedést, satöbbi.
A Stukát majd elmondom Morti, hoyg mire kell figyelni, illetve a tankönyvek közt van a Kassai bombázó tankönyv, abban a bombavetési szög táblázat, az pl tök jól használható.
A Stukát majd elmondom Morti, hoyg mire kell figyelni, illetve a tankönyvek közt van a Kassai bombázó tankönyv, abban a bombavetési szög táblázat, az pl tök jól használható.
-
- Hozzászólások: 149
- Csatlakozott: 2012.08.07. 20:19
Üdv!
Ketten jönnénk a vasárnapi hirigre a 101/7 -ből, 101/7_Jani, és 101/7_Savas.
Ketten jönnénk a vasárnapi hirigre a 101/7 -ből, 101/7_Jani, és 101/7_Savas.
- Dumbo
- Hozzászólások: 121
- Csatlakozott: 2012.11.20. 19:24
Üdv:)
Én is beneveznék a vasárnapi népünnepélyre, de egyenlőre csak vadász szerepben. Remélem lesz jó sok nyúl
Én is beneveznék a vasárnapi népünnepélyre, de egyenlőre csak vadász szerepben. Remélem lesz jó sok nyúl
- VO101_Mortuus
- Hozzászólások: 773
- Csatlakozott: 2007.10.28. 15:17
Igen, tankönyv itt van nekem is letöltve, és tényleg jó, csak át kell néznem, mert elfelejtettem már
Amit ma megtehetsz, azt holnap is.
- VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
Ok.
Részemről mindegy, mehetek bombázóval is, majd meglátjuk, hogy nekünk mennyit bomberpilótát kell adni.
A terv már körvonalazódik, de ma nincs időm foglalkozni vele, holnap átrágjuk.
Más. Ki vállal kötelék pk szerepet? Lenne egy olyan -khmm- házifeladat, hogy Schneidertől kapott fónia táblázatot (Brevity Codes) át kéne nyálazni (holnap felteszem), és legalább az alap dolgokat megtanulni angolul és/vagy németül. Ez a 2.vh-s német rádiózási szabályok, amit egyértelműen kevesebben ismernek mint az angolt, de a lényeg, hogy vagy angolul, vagy ez alapján németül a kötelék PK-nak tudnia kell jelenteni, hogy mi történik vele, hogyan jelentse ha kontaktokat lát, ilyesmik. Nem bonyolult, de mégis rá kell azért készülni...

- Hozzászólások: 64
- Csatlakozott: 2012.12.07. 16:28
Tudok jönni. Vadászt, Stukát vállalok. Ha sikerül a bombacélzót megtanulnom pénteken, akkor azt is vállalom.
Bombázók skinei merre felé leledzenek?
Német területen, de nem reptérre kerékkel leszállt gépet miként számoljuk a kampányban? Ha lakatlan reptérre teszem le épségben?
Bombázók skinei merre felé leledzenek?
Német területen, de nem reptérre kerékkel leszállt gépet miként számoljuk a kampányban? Ha lakatlan reptérre teszem le épségben?
- VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
Az a repülőgép, ami nem kap "XY has landed" szöveget, az elveszett, ami kap, az nem. Nekem, mint szd pk-nak lesz a feladatom a hazaért, de sérült gépeket lejelenteni (becsszó alapon), azokért majd levonnak valamennyi kreditet a javításért. Ezért fontos, hogy senki ne verje oda magát leszállsákor, és ha eddig nem lett volna annyira egyértelmű, a legfontosabb a túlélés. A vadászgépeknek nem csak áruk lesz, de a gyáraink szerint gyártási kapacitás is, sok gépet egyszerűen nem lehet majd pótolni. Tilos belemenni kétes csatákba, ha nem vagyunk előnyben, akkor le kell lépni.
De ezt majd átbeszéljük pénteken.
Nem tudom, hogy a statisztika hogy fog működni, milyen lesz, hogy lesz, de azt tudom, hogy minden bevetés után le kell majd adni egy összestett listát is a lelőtt gépekről, szétbombázott cuccokról, hajókról, teherautókról. Fontos lesz ahhoz, hogy követni tudjuk az angolok állapotát.
De ezt majd átbeszéljük pénteken.
Nem tudom, hogy a statisztika hogy fog működni, milyen lesz, hogy lesz, de azt tudom, hogy minden bevetés után le kell majd adni egy összestett listát is a lelőtt gépekről, szétbombázott cuccokról, hajókról, teherautókról. Fontos lesz ahhoz, hogy követni tudjuk az angolok állapotát.
- VO101_Tom
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03
A legelső bevetésen lehet, hogy nekünk nem is kell bombázni, egy gyors támadást terveznek az egyik angol reptér ellen, ami stratégiai elhelyezkedése miatt valószínűleg használatban lévő angol reptér lesz (ezeket támadva is lehet a gépeiket pusztítani, a földön is fog állni pár gép, de csak az öt-öt kiválasztott reptéren), a részleteket megbeszéljük később.
A pumaszállás fórum regisztrációkat csekkoljátok le hétvégéig, akkor visszateszem ennek a fórumnak a korlátozását a csak AWC tagokra.
A pumaszállás fórum regisztrációkat csekkoljátok le hétvégéig, akkor visszateszem ennek a fórumnak a korlátozását a csak AWC tagokra.
- VO101_Sheriff
- Hozzászólások: 1218
- Csatlakozott: 2007.10.23. 22:06
A héten délutános vagyok és későn érek haza szal a péntek kilőve, de lehet, hogy leszek vasárnap (ha lesz időm szombaton repülni 2-3 órát akkor biztos).
A barátok jönnek mennek, az ellenségek meg csak gyűlnek...
- V.4_Pogi
- Hozzászólások: 124
- Csatlakozott: 2010.03.25. 11:55
Üdv
95%-ig biztos, hogy tudok jönni.
~S~
95%-ig biztos, hogy tudok jönni.
~S~
-
- Hozzászólások: 19
- Csatlakozott: 2012.12.16. 00:26
Én leszek pénteken és a hétvégén is. Majd a légi harcot szeretném gyakorolni.
S!
S!